BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hír-adó

Letette az esküt Hajdu István

Letette esküjét tegnap Hajdu István, akit a parlament előző nap választott meg az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökének. Az Országház Gobelin-termében rendezett eseményen részt vett Mádl Ferenc köztársasági elnök is. Hajdu Istvánt az államfő és a miniszterelnök közös előterjesztése alapján választotta meg hétfőn az Országgyűlés a testület elnökének. Hajdu István a 80-as években az MSZMP alkalmazásában állt, s 1988 és 1990 között, majd 1996-tól négy éven át a Magyar Rádió elnöke volt. (VG)



Nő az amerikai reklámpiac értéke

Köszönhetően a televíziós reklámköltéseknek, 2002-ben 4,2 százalékos növekedéssel számolt a Taylor Nelson Sofres'CMR a világ legnagyobb reklámpiacának számító USA-ban. A televíziós műsorszolgáltatók esetében szinte mindenütt nőtt a költés, a 2001-es, 9,8 százalékos reklámpiaci visszaesés után tavaly 117,3 milliárd dollárt ért el a hirdetésekre fordított összeg. Legnagyobb győztesnek - több mint 20 százalékos emelkedéssel- a spanyol nyelvű csatornák tulajdonosai számítanak. (VG)



A hét végén elkelhet a KirchMedia

A hitelezők a hét végéig döntést várnak a csődvédelem alatt álló KirchMedia vezetőitől, hogy ki veheti meg a mintegy kétmilliárd euróra taksált társaságot. Az egyik jelölt a német Heinrich Bauer Kiadó és a Hypovereinsbank alkotta szövetség, a másik az amerikai Haim Saban médiamogul. A tét a ProSiebenSat1 AG és a 13 ezer mozifilmet és háromezer tévésorozatot tartalmazó archívum tulajdonjogának a megszerzése. Korábban a német jelentkezővel kizárólagos tárgyalások folytak, az RTL 2-ben is részes Bauer tulajdonszerzését azonban a versenyhatóság könnyen megvétózhatja. (Netzeitung)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.