Több szesz Győrből
Mennyiségben és értékben is növelni kívánja idei termelését a Győri Szeszgyár és Finomító Rt. Főként a felerészben már egyébként is uralt belpiacon erősítene. 2002-ben 4 milliárd forint árbevételt és mintegy 90 milliós adózás előtti eredményt ért el. Ezt ebben az évben 4 milliárd forint fölé, illetve 250 millióra növelné.
Folláth György vezérigazgató tegnapi tájékoztatóján hangsúlyozta: az említett forgalmat és eredményt az évek óta stagnáló hazai alkoholpiacon némi exportnöveléssel érte el a cég, melynek fő vevője a gyógyszer-, a vegy- és a finomszeszipar. A bevételei mintegy negyedét adó kivitelét az idén is növelné, 6 millió literről 7,7 millióra, ami mintegy egymilliárd forintot jelentene. Zalán Barnabás vezérigazgató-helyettes elmondta, a cég főként az unión kívüli országokba szállít, például a svájci gyógyszeriparnak, Szlovéniába vagy Horvátországba.
A társaság tavaly 80 millió forintból megteremtette a gabonaalapú alkoholgyártás feltételeit is, csökkentve melaszfüggőségét. A beruházás révén költségpozíciói is javultak. Az energiafelhasználás ésszerűsítésébe további közel 80 millió forintot fektetett. A szeszgyár az uniós tagsággal járó piacnyitás nyomán a versenytársak számbeli növekedésével számol. Mindezt a környező országok piacain való fokozódó jelenlétével szándékozik ellensúlyozni. Erre vezetése szerint jó esélye van, mivel árai az európai uniósokhoz képest versenyképesek.
A cég jelentős szerepet akar vállalni a hazai bioetanol-programban is, miután tavaly a költségvetési törvény elfogadta a bioetanol üzemanyagba keverésének adómentességét. E termék gyártásának első ütemére a szeszgyár készen áll.


