BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Élelmiszer-ipari változatok

Az évi mintegy 2200-2400 milliárd forint értékű árut előállító élelmiszeripar cégeinek a logisztikai folyamatait döntően maguk a társaságok irányítják, míg a külső, az áruk értékesítésével kapcsolatos tennivalókat gyakran megosztják más vállalkozásokkal - derül ki a lapunknak adott válaszokból.

Vagyis a gyártást, a feldolgozást, a technológiai lépéseket összekötő logisztikai elemek megvalósítását, valamint a vállalati belső raktározási munkák tervezését és elvégzését többnyire az alkalmazottakra és a cég eszközeire bízzák. Ugyanakkor a késztermékekkel kapcsolatos logisztikai folyamatban (az áruk szállításában, külső raktározásában, "elosztásában", manipulációjában, egységcsomagok képzésében) a feldolgozók gyakran külső cégeket is foglalkoztatnak.

Az Alföldi Malomipari Részvénytársaság kétféle logisztikai pályát működtet - mondta Fekete László vezérigazgató. Egyrészt a késztermékek tárolásának, kiszállításának megszervezése és végrehajtása jelentős gyakorlatot igénylő logisztikai munkát követel. Másfelől igen nagy feladat a mintegy 100-120 ezer tonna búza és más termény fogadása, tisztítása, kezelése és tárolón belüli mozgatása.

A készáru mozgatása során összesen több mint 70 ezer tonna rizst, csomagolt, zsákolt és ömlesztett lisztet, valamint borsó- és kukoricaterméket szállítanak a jól megszervezett logisztikai folyamat révén az üzletekbe. Normális kereskedelmi helyzetben két nagy üzletlánc 12-13 áruházába kétnaponta küldenek kamiont. Megugró kereslet vagy éppen ünnep előtti bevásárlások napjaiban (ezt a logisztikai rendszer rugalmassága lehetővé teszi) gyarapítani tudják a kiszállítások számát. Ilyenkor a járatokhoz igazítják a raktárházak belső logisztikai folyamatait.

A cég nem a saját járműveivel teríti az árut az ország szinte minden régiójában jelen lévő kereskedelmi partnerei áruházaiba, hanem - a szállítási igényeknek megfelelően - egyszerre rendszerint 6-8 külső céggel szállíttat. Ez önmagában is megköveteli, hogy a vállalat logisztikai szakembert foglalkoztasson. A logisztikus feladata, hogy az áruházak némileg változó igényét, a gyártást, a raktározási, a raktározási lehetőségeket és a szállítókapacitásokat figyelembe véve, jól áttekinthető szervezést kialakítva, az optimális költségekkel juttassák el az árukat az elosztóhelyekre vagy a vevőpontokra.

Az évi 26-28 ezer tonnás belföldi és 7-8 ezer tonnás exportszállításokat lebonyolító Délhús Rt. bajai logisztikai központját naponta átlagosan 150 tonna készáru hagyja el. Mint Lukács György vezérigazgató elmondta: innen szállítanak a pécsi, a balatonszárszói, a törökszentmiklósi és a budapesti tranzitraktáraknak, amelyekből a megrendelésektől függően naponta 500-600 vevőt, köztük áruházi láncok egységeit is kiszolgálják.

A logisztikai folyamat legjelentősebb elemét, a fuvarozást egy a cégből évekkel ezelőtt, 1998-ban önállósodott szállítmányozási vállalkozásra bízták. Lukács azt is elmondta, hogy az előre látható feladatokat év elején mindig logisztikai tervbe foglalják, míg a napi tennivalók koordinálása egy logisztikai csoport tagjaira hárul. Kizárólag logisztikai feladatra képzett specialistájuk még nincs, csupán olyan, aki egyetemi vagy főiskolai tanulmányai alatt szerzett ilyen ismereteket. Viszont külsős logisztikai szakértőt a tervezésnél és év közben is foglalkoztatnak. Munkájukat várhatóan nagymértékben segíti majd, hogy a Délhús Rt. az idén jelentősen javítja s készítményraktár informatikai korszerűsítését: bevezetik a vonalkódos komissiózási rendszert.

A nagy tömegű nyersanyagot, illetve készárut mozgató cukoripari cégnél, a kabai székhelyű Eastern Sugar Rt.-nél három önálló logisztikai rendszer működik. Madarász László igazgató szerint először a legtöbb figyelmet az alapanyag, a cukorrépa igen pontos beszállítása jelenti. Évente változóan, 150-200 termelőtől 60-900 ezer tonna nyersárut visznek a gyárba úgy, hogy ott legfeljebb négy órára elegendő feldolgozni való cukorrépa lehet. A cég logisztikusai ilyenkor négy szerződéses szállítócég munkáját hangolják össze. A folyamatba informatikai rendszert építettek be. Így a külső helyszínen - a gyártól több tíz kilométerre, akár a tábla szélén - megrakott kamionról azonnal információt kap a feldolgozóüzem, illetve a szakvezetés. Ugyanis a szállító jármű vezetője a rakodógéphez telepített terminálon kártya lehúzásával jelzi a gyárnak, hogy elindult a szállítmánnyal.

Az Eastern Sugar Rt.-nél évi mintegy 100 ezer tonna energetikai és gyártási segédanyagot is megmozgatnak. Ezek útja nem különleges, de annál bonyolultabb az évi mintegy 90-100 ezer tonna cukor logisztikai pályája. A körülbelül száz kereskedelmi egységbe jutó áru mintegy öt százalékát a cég szállítja ki, a többit szintén szállítmányozókra bízza, erre öt szerződéses partnere van.

Logisztikai igazgató felügyeli a Sole Hungária Rt. árumozgatási, raktározási és komissiózási munkáját - mondta a Világgazdaság érdeklődésére Nagygyörgy Éva kommunikációs vezető. Az ország második legnagyobb tejipari cégénél naponta 650 tonna árut mozgatnak meg és kezelnek, amíg az a mintegy 2000 vevőpontra eljut. A cég hét készáruraktárából négyben komissiózás van. A logisztikai rendszer informatikai hálózata a készletezés mellett az áruk szavatossági idejét is figyelemmel tudja kísérni. Minden eddiginél korszerűbb logisztikai bázisuk épül jelenleg a cég szegedi központjában 1,5 milliárd forintos beruházás részeként. Ezt várhatóan még az év első felében átadják. A cégnél minden évben logisztikai terv készül a termelési és az értékesítési terv ismeretében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.