BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Friderikusz - nem hisznek neki?

Minden korábbinál alacsonyabb nézettséget ért el a "Friderikusz - a szólás szabadsága" című műsor. A bruttó 13 millió forintos közéleti show annak ellenére rontott nézettségi eredményén, hogy az előző adások gyenge szereplése miatt menesztették az adás korábbi főszerkesztőjét, Pálinkás Szüts Róbertet és a Nap-kelte stábjának segítségét kérték a produkció készítéséhez. A múlt vasárnap esti adást azonban mindössze 654 ezren kísérték figyelemmel a teljes lakosság körében, miközben egy héttel korábban még 804,5 ezer néző volt kíváncsi Friderikusz Sándor műsorára. Az AGB Hungary adataiból kiderül az is, hogy az első, azaz az április 20-i adáshoz képest is jelentősen, 120 ezerrel csökkent a műsor nézőszáma. Csak összehasonlításul: az MTV A Hét című adásának utolsó, április 13-i részét 536 ezren nézték.

Az MTV Rt. és a műsort készítő, Krecz Tibor résztulajdonában lévő View Produkciós Kft. a nyár végéig szóló szerződést kötött az MTV Rt.-vel. A kontraktus értelmében az induló produkciók 90 percesek lesznek, míg a nyáron 60 perces műsorokkal jelentkeznek. Amennyiben a tendencia nem változik, úgy a műsor jövője is megkérdőjeleződhet, a létrejött megállapodás szerint a 18.55-kor kezdődő műsornak az ötödik adásától kezdve az MTV korábbi három hónap nézettségi átlagát kétszeresen meghaladó eredményt kell produkálnia az adott idősávban.

Friderikusz Sándor másik produkcióját, a Vitray Tamás által vezetett "Hoztam egy milliót!" az MTV Közalapítvány kuratóriumi elnöksége vizsgálja. Kozák Márton, a médiatestület SZDSZ-es delegáltja lapunknak elmondta: a testület szakértői anyagot készíttetett a műsor gyártási költségeiről, jogi alapjairól, amelynek eredményét már elküldték az MTV Rt. vezetőségéhez és a műsorkészítőkhöz. A műsor 35, egyenként 20 perces adásáért az MTV Rt. nettó 5,1 millió forintot fizetett. Információk szerint Friderikusz Sándor vállalkozása, a TV Pictures már újabb részeket is elkészített. A kuratórium azonban csak később dönt arról, hogy az MTV meghosszabbíthatja-e a vetélkedőműsor készítésére vonatkozó szerződést vagy sem.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.