Ma pilótacsere lesz a Malévnál
Ha semmi váratlan nem jön közbe, ma a 46 éves Sándor László, a Fővárosi Vízművek Rt. eddigi vezérigazgatója veszi át a kormányzást a Malévnál Fehérváry Géza megbízott vezérigazgatótól. A mai rendkívüli közgyűlésen várhatóan megújul az igazgatóság is. Az új vezetésnek most elsődleges feladata az üzemeltetés folytonosságának biztosítása, illetve az üzleti stratégia újragondolása. A nemzeti légitársaság rendkívüli közgyűlését az ÁPV Rt. mint főtulajdonos kérésére hívták össze. A vagyonkezelő előzőleg - több szabálytalan szerződésre hivatkozva - leváltotta Váradi József vezérigazgatót és lemondatta az igazgatósági tagokat. A Népszabadság szerint a nem önszántából távozó igazgatóság még a közgyűlés előtt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen nem vagyoni kár okozása miatt, miután megtárgyalta a Forgács és Kiss Ügyvédi Iroda által készített jogi átvilágítás megállapításait. Az igazgatóság vélhetően a vezérigazgatót teszi felelőssé a szabálytalan szerződésekért és a nem vagyoni károkért. (Hivatalos közleményt nem adott ki a testület.)
A közgyűlésen központi téma lesz a cég pénzügyi helyzete, amelyet hosszabb távon csak egy jelentős tőkejuttatás könnyíthet meg. Ettől azonban az ÁPV Rt. elzárkózik - derült ki a vagyonkezelő lapunknak adott korábbi nyilatkozatából. Legfeljebb komfortlevelet bocsát ki az ÁPV Rt. - fűzték hozzá. A kormány ugyan április elején garanciát vállalt a korábban lekötött új Bombardier gépek megvásárlásához, egyéb segítséget azonban nem adott.
Az előzetesen közölt információk szerint a Malév vesztesége tavaly 2,3 milliárd forintra csökkent az egy évvel korábbi 7,5 milliárdról. A kerozin árának csökkenése és a dollár/euró keresztárfolyam alakulása valamivel 3 milliárd forint fölé javította tavaly a Malév eredményeit, és a menedzsment intézkedései is hasonló nagyságrendű eredményjavulásra vezettek.
Az idén valószínűleg nem javulnak a cég pénzügyi mutatói, amiben jelentős szerepet játszik az iraki háború, a tüdőgyulladás-járvány és az általános keresletcsökkenés. A regionális piacon viszont tovább bővíti kínálatát a társaság. Mától Splitbe, júliustól pedig Genfbe is szállítja utasait a Malév, emellett folytatódik a flotta megújítása, ugyanis további CRJ és Boeing gépek érkeznek Budapestre.