BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Négyen a Révben

A második fordulóba jutott öt pályázó közül négy a megadott határidőre benyújtotta üzleti tervét és ajánlatát a VIII. kerületi önkormányzat, valamint a Rév8 Józsefvárosi Rehabilitációs és Városfejlesztési Rt. kétfordulós nemzetközi pályázatára, melyet a Corvin mozi és a Szigony utca közötti kilenchektáros terület értékesítésére írtak ki. Alföldi György, az rt. vezérigazgatója elmondta, jó aránynak tartják, hogy menet közben csak egy pályázó "szállt ki" a versenyből. Az írásos ajánlatot tett vállalkozásokkal - a jelentkezés komolyságát jelzi a 20 millió forintos bánatpénz befizetése - az önkormányzat kijelölt delegációja a következő hetekben folytatja le a személyes megbeszéléseket. Ezután várhatóan július elején dönt a józsefvárosi képviselő-testület, hogy melyik pályázó lesz a befutó. A tervek szerint a beruházás munkálatait szeptemberben megkezdhetik.

A beruházás összköltsége közel hatvanmilliárd forint, abból a magánbefektetői hányad harmincmilliárd. A területen lévő 2500 lakásból 1100-at lebontanak, 1400-at pedig felújítanak. A befektetők döntik el, hány lakás épül majd a területen, ahol kereskedelmi, szolgáltató- és irodahelyiségek is létesülnek. A közterület rehabilitációjára a józsefvárosi önkormányzat vállalt kötelezettséget, kilencmilliárd forintot szánnak e célra. (HÉ)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.