BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Több stroke-központ kellene

Hazánkban évente 18 ezren halnak meg stroke betegségben (szélütés), ez a harmadik leggyakoribb halálok. Az 1950-es, 60-as években a magyar stroke-halálozás megegyezett az európai mutatókkal, ma az áldozatok számát tekintve élenjárunk, s a betegek 5-10 évvel fiatalabbak a nyugat-európai országok stroke-betegeinél. Ez is igazolja annak jogosságát, hogy a jelenlegi három helyett régiónként legalább egy az EU-normáknak is megfelelő, készenléti ügyelettel rendelkező stroke- (szélütés-) központra lenne szükség - mondta lapunknak Édes István, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke. (VG)



Továbbképzés patológusoknak

A berettyóújfalui területi kórház patológiai (kórbonctani) osztálya 2001-ben Alapítvány a bihari térség patológiai diagnosztikájának fejlesztéséért néven alapítványt tett. Céljuk a patológiai diagnosztika műszerezettségének fejlesztése, az e munkát végző tudományos igényesség általánossá tétele. A következő, immár a harmadik országos boncmesteri és asszisztensi konferenciát a jövő hét végén tartják, fővédnöke Doszpot Péter, az Országgyűlés rendészeti bizottságának alelnöke lesz. (VG)



Termékdíj egészségmegőrzésre

A világ 15 országának szakemberei tanácskoztak a napokban Budapesten az egészségmegőrzés és betegségmegelőzés tartós, hosszú távú finanszírozásának módszereiről. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) égisze alatt zajló rendezvény szervezője az Egészségünkért a XXI. Században Alapítvány volt. A konferencián elhangzott: a nemzetközi tapasztalatok szerint a dohánytermékek és alkoholtartalmú italok jövedéki adója egy részének az egészségmegőrzési programokba történő visszaforgatása a krónikus forráshiánnyal küzdő betegségmegelőzést biztos, folyamatos finanszírozáshoz juttatja. Ma a világ 29 országában használnak ilyen termékdíjszerű megoldást. Az egészséges életmódba történő beruházás az országok gazdasági felemelkedésének a záloga. (VG)



Harc a hirtelen szívhalál ellen

Elsősegély-nyújtási tanfolyamok megrendezését javasolja a Magyar Szív Egyesület és a Magyar Újraélesztő Társaság a hirtelen szívhalál csökkentése érdekében. Az esély a túlélésre címmel induló négy-öt órás előadás-sorozaton kívánják megismertetni az érdeklődőkkel a szívritmuszavar megszüntetésére alkalmas defibrillátorkészülék működését. A ritmuszavart legtöbbször a szívkamra fibrillációja okozza, aminek következtében a szív pumpálóteljesítménye megszűnik, leáll a vérkeringés. A túlélés azon múlik, hogy megfelelő időn belül sikerül-e újraindítani a ritmikus szívdobogást. Ezt segíti a defibrillálókészülék. Az ügy fontosságát igazolja, hogy naponta 70, évente 26 ezren halnak meg Magyarországon a hirtelen szívleállás következtében. (VG)



Sürgősségi központ 170 millióból

Május végén adják át hazánk egyik legkorszerűbb sürgősségi belgyógyászati központját a Semmelweis Egyetem II. Számú Belgyógyászati Klinikáján. A beruházás 170 millió forintba kerül. A klinika felújításának utolsó ütemében a sürgősségi centrumot építik meg, amely elsősorban Budapest és vonzáskörzetének ellátására szakosodik. Eddig önerőből felújították a kórtermeket, ahol 2-3 ágyas szobákat alakítottak ki légkondicionálóval és egyéb, a betegek kényelmét szolgáló berendezésekkel. (VG)





Gyűjtés újraélesztő készülékekre

A magyar Coop bolthálózat és a Procter & Gamble április 1-jétől szeptember 30-ig az ország egész területére kiterjedő jótékonysági kampányba kezd az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) javára. A kampány célja, hogy Magyarország minden megyéjében a mentőszolgálat számára legalább egy az újraélesztéshez szükséges készüléket adományozhasson. Ezen időszak alatt a Coop-boltokban bármely, az akcióban részt vevő P&G-termék vásárlása esetén annak árából 10 forintot az OMSZ megyei alapítványai javára ajánl fel. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.