BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Védőoltási program

A Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ a jövőben nagyobb hangsúlyt kíván helyezni a védőoltások fontosságának elfogadtatására - jelentette ki Melles Márta főigazgató a napokban rendezett védőoltás konferencián. Elmondta azt is: az Európai Unióban nincs egységes egészségpolitika, jelentős változás a védőoltási rendszerben sem várható.

A statisztikai adatok szerint a világon a legtöbben fertőző betegségben halnak meg, 1997-ben a WHO adatai szerint 17 millió ember vesztette el az életét infekció következtében. A megelőzés leghatékonyabb és leggazdaságosabb módja a védőoltások alkalmazása - hangsúlyozta a főigazgató. Hozzátette: hazánkban olyan védőoltást nem javasolnak, melynek esetleges szövődménye súlyosabb lehet, mint maga a betegség.

A gyermekbénulás a járványos betegségek egyik legrettegettebb formája, amely már több ezer évvel ezelőtt szedte áldozatait, és végigkísérte történelmünket. A gyermekparalízis hazánkban is előfordult, az utolsó nagy járvány 1959-ben zajlott, ám a hatékony védőoltás bevezetésével és a fegyelmezetten végrehajtott oltási programokkal sikerült megfékezni.

Az influenzás halálozás döntő többségét a pneumococcus-felülfertőződések okozzák, s az időskori légúti fertőzések döntő többségét is ez a kórokozó okozza. Jelentős előrelépés történt a betegség ellen kidolgozott védőoltás bevezetésével. A pneumococcusok a csecsemőkorban a fülészeti betegségek egyik gyakori okozói. Az idén indul az Országos Epidemiológiai Központban egy olyan vizsgálat, mely a súlyos betegek mintáit elemzi. Célja, hogy feltérképezze: a Magyarországon található leggyakoribb törzsekkel szemben kellő védelmet nyújtanak-e a kisgyermekek számára készített (Nyugat-Európában és az USA-ban már bevezetett) oltóanyagok.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.