Olimpia: versenyben az idővel
Egyre erőltetettebb menetben folynak az előkészületek Athénban, ahol egy év múlva, augusztus 13-án kezdődnek el a XXVIII. nyári olimpiai játékok. A görög fővárosban 17 300 indulót, edzőt és csapatkísérőt kell majd elhelyezni, miközben több százezer sportrajongó érkezik a versenyekre Athénba. A görögök 5,1 milliárd dollárt költenek az ötkarikás versenyeket kiszolgáló létesítmények építésére.
Komoly problémát mindenekelőtt az jelent, hogy a részhatáridőket eddig nem igazán sikerült betartani. Ennek ellenére a szervezők biztosak benne, hogy időre befejezik a munkálatokat - adta hírül a CNN.
Jelenleg is épül a vasútvonal, a stadionokon és a sportarénákon is szinte még mindenütt dolgoznak. A görög sportminiszter, Nasos Alevras mindezek ellenére bizakodó, mondván, rengeteg probléma akadt, amikor először járt a helyszíneken, a jelenlegi helyzet viszont már biztató.
Jacques Rogge szerint is elkerülhető a blamázs, sőt, Athén minden idők legjobb ötkarikás játékának lehet a színhelye - véli a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. Ugyanakkor jelezte, hogy a szállásolással és a közlekedéssel kapcsolatos problémák megoldása még mindig komoly erőfeszítést igényel a szervezőktől. Mint mondta: az előkészületek jól haladnak, a fejlődés minden területen érzékelhető. Rogge elárulta, fél éve még nem hitt abban, hogy a jelentős lemaradások ledolgozhatók. Kitért a közlekedésre is, és jelezte, ez az egyik olyan terület, amelyre a NOB különös figyelmet fordít, a múltban ugyanis előfordult, hogy forgalmi dugók miatt egyes olimpikonok késve érkeztek meg a versenyük helyszínére.
Igaz, egyelőre még az olimpiai falut sem sikerült befejezni, bár azt a helyszínelők is elismerik, a 340 millió dolláros kulcsfontosságú létesítményegyüttes már ma is hasonlít egy olimpiai faluhoz. A legfontosabb azonban a 10,6 millió fős Görögország számára, hogy a sportkedvelő turisták minél nagyobb számban látogassanak Athénba, amely közel három hétig a világ központja lesz majd. A görög szervezők a turizmuson keresztül juthatnak jelentős bevételekhez, s erre a mérhetetlen kiadások miatt is feltétlen szükség lesz. A legfrissebb statisztikák szerint csak az athéni belvárosban 136 millió dollárt költöttek el területszépítésre.
Az előkészületekben fontos szerepet kapnak a biztonsági intézkedések is. A görög biztonsági szakemberek egyelőre annak ellenére aggódnak, hogy 600 millió dollárt kaptak a kijelölt feladataik végrehajtására, köztük a meglehetősen könnyen átjárható határok biztosítására, valamint a görög terroristaszervezet, a November 17. féken tartására.