Hallgatag-beszédes terek
Haász Katalin a végletekig elmerül abban a munkában, hogy képeiből minden "zavaró" részletet, periferikus vonást kizárjon. A lényegre összpontosít. Festményein jól megmutatkozik az a hajlama, mely leggyakrabban egyetlen motívum leképezésére szorítja a kezét, szakzsargonnal élve: az alkotás "nullpontjának" elérésére készteti a művész saját magát. A fiatal, Strabag-ösztöndíjas Haász Katalin munkái jól eltalált nyelvi fordulatokhoz hasonlíthatók, amelyek minimális eszközkészlettel, néhány szóval képesek átadni nekünk oldalakat betöltő elbeszélések lényegét.
Képeiben sem a lent, sem a fent biztonságot nyújtó érzetét nem találhatjuk meg. Formái valahol a képzelet homályában lebegnek, miközben a művész az ébredő bizonytalanságot ravasz témaválasztásával - legyen ez Möbius-tekercs, vagy akár egy-egy mesebeli, esetleg mitikus alak (király és királyné) - még tovább erősíti. Sejtelmes tematikája ugyanolyan űrt, irracionális képi világot teremt, mint lebegő formáinak sora. A kérdés-felelet logikája festményein szinte megfoghatatlan módon zátonyra fut. Képeinek látványa titokzatos és kérdések felett álló, ami talán Haász piktúrájának egyik legnagyobb érdeme is egyben.
