BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább tárgyalnak Baumgartner jövőjéről

Néhány héten belül elkezdik a tárgyalásokat Baumgartner Zsolt jövő évi Forma-1-es szereplésével kapcsolatban - jelentette be Frank Tamás, az első magyar F-1-es pilóta menedzsere a tegnapi tájékoztatón. A lehetőségek között szerepel, hogy tesztpilótai állást találjanak a magyar versenyzőnek. Az Eddie Jordan tulajdonában lévő Jordan Grand Prix-vel biztosan tárgyalóasztalhoz ülnek, és más nagyobb csapatokkal is tárgyalni fognak - mondta a menedzser.

Kiemelte azt is: Eddie Jordan külön kérésére Baumgartner Zsolt a hátralévő két Forma-1-es versenyre, Indianapolisba és Szuzukába is elutazik. Igaz, szereplése Ralph Firman egészségi állapotától, illetve felépülésétől függ.

A magyar pilóta támogatói között olyan vállalkozások állnak, mint a CIB Bank, a CIB lízingcsoport, a Mol Rt., valamint a legnagyobb osztrák biztosítótársaság, az Uniqa. A Forma-1-ben való szereplés üzleti hátterével kapcsolatban szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy a versenyzőknek és a tesztpilótáknak is szponzort kell hoznia a csapathoz. Egyes az érintettek által meg nem erősített információk szerint a Forma-1-ben való szerepléshez több millió dolláros szponzori háttér kívánatos. Mint ismert, Baumgartner először a Hungaroringen állt rajthoz a Jordan csapat színeiben. (SK)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.