BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyors piacnyitást sürgetnek a britek



A brit pénzügyminiszter szerint az energiaipari szabályozó hatóságoknak, a politikusok hezitálásától függetlenül, gyorsítani kell az energiapiacok megnyitását és a verseny élénkülését. Gordon Brown, akit a Platts idézett, egy londoni üzleti fórumon beszélt erről a napokban.

Úgy vélte, hogy új piaci modellre van szükség, amely elhárítja a verseny elől az akadályokat. Ugyanakkor olyan szabályozást szorgalmazott, amely nem érinti hátrányosan a brit energiaipari és távközlési cégeket.

Mint ismert, a legújabb uniós energiapolitikai irányelvek szerint 2004. július 1-jével valamennyi nem lakossági fogyasztó számára meg kell nyitni az áram és a földgáz piacát, és 2007. július 1-jével pedig az összes fogyasztó számára lehetővé kell tenni, hogy a szabadpiacról szerezzék be az energiát.

Ugyanakkor a nyári üzemzavarok okán komoly támadások érték a liberalizáció intézményét. Emlékezetes, hogy több millió ember áramellátása került veszélybe. Eközben ágazati szakértők szerint nyilvánvaló, hogy nem maga a piacnyitás, sokkal inkább a rossz szabályozás volt az oka a Svédországban, Olaszországban, Dániában megélt áramkimaradásoknak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.