Magyar tárolót vett az Oiltanking
A német Oiltanking is belépett a magyarországi olajtermék-tárolási piacra. A Platts jelentése szerint megvásárolt a Duna mellett egy 17 ezer köbméteres kapacitású tárolót, amelynek vasúti, vízi és közúti csatlakozása is van, és természetesen alkalmas uszályok töltésére is. A német társaság sem az eladó cégről, sem a vételárról nem kívánt nyilatkozni. Információink szerint a szóban forgó tároló az M Point nevű szerb érdekeltségű társaságé volt, a részben az osztrák OMV-hez tartozó, Dunatár nevet viselő üzemanyag-tároló telep szomszédságában. Csernák József, a Kőolaj Készletezők Szövetségének vezérigazgatója az ügylet kapcsán a Világgazdaság érdeklődésére elmondta, hogy Magyarországon a Mol Rt. mellett német és spanyol befektetők is jelen vannak a tárolási piacon, a kapacitások meghatározó része azonban magyar befektetők, illetve cégek ellenőrzése alatt áll. A kőolajtermék-tárolásban egyébként többletkapacitások vannak Magyarországon, ezért a készletezők szövetségének vezérigazgatója nem számít rá, hogy a közeljövőben újabb befektetők révén új beruházások kezdődnek. A most magyarországi érdekeltséget szerzett Oiltankingnak egyébként világszerte 10 millió köbméternyi tárolókapacitása van. (VG)


