BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bővíti szállodáit a Taverna

A következő néhány évben mintegy 1,5 milliárd forintos fejlesztést tervez a Taverna Holding, amelynek eredményeképpen részben bővítenék a konferenciarendezvény-helyszíneiket, valamint növekedne a szállodai szobák száma is. A megvalósítás 2004 őszétől 2007 végéig tart majd.



A Taverna Holding Rt. igazgatósága a közelmúltban hagyta jóvá a csoport középtávú stratégiai tervét, amely szerint a korábbi elkötelezettségek csökkenésével párhuzamosan folytatják a fejlesztéseket. Az elképzelések szerint 2004-2007 között egy közel másfél milliárd forint értékű projektet valósítanak meg - mondta Tárnoki László vezérigazgató.

A terveket a változó piac igényei szerint határozták meg. E szerint a Hotel Tavernát - belső átalakításokkal - egy belvárosi konferencia- és rendezvényközponttá alakítanák át. A szobák száma nem változna, ám a jelenlegi közösségi helyiségek egy része más funkciót kapna. Szó van a Mátyás ház bővítéséről, amelynek eredményeképpen 120-140 szobára bővülne a jelenleg 80 szobás panzió. Az elképzelések szerint a Pilvax étterem és a hozzá kapcsolódó helyiségek társadalmi-kulturális-politikai rendezvénycentrum funkciót kapna.

Egyelőre csak becsülni tudják a projekt értékét, hiszen az előkészítő munkák ezután kezdődnek meg. Ma még az sem látható pontosan, hogy mekkora önerőt tud a holding biztosítani, s mekkora lesz a hitel aránya. Jelenleg előzetes tárgyalások folynak partnerbankokkal.

A 2000-2005 közötti időszakra 3 milliárd forint kötelezettsége volt a Taverna Holdingnak, ennek jelentős részét már törlesztették. Ez részben az üzlethelyiségek tulajdonjogának megvásárlásából, részben a Hotel Liget pénzügyi konstrukciójából ered. A társaságnak 2005 közepéig még 800 millió forint törlesztési kötelezettsége van.

Az idei évvel kapcsolatban a vezérigazgató úgy fogalmazott: némileg csökkent vendégeik száma, s így mérséklődött a szobakihasználtság is csoportszinten, ám mivel a nemzetközi piacon átlagosan 10 százalékkal jobb árakat tudtak elérni a korábbiaknál, ezért árbevételük növekedett.

A csoport cégeit érzékenyen érintette az elmúlt években a forinterősödés, hiszen ez mintegy 200 millió forint veszteséget jelentett, illetve megérezték a turizmust érő kedvezőtlen hatásokat is. Jövőre a szálláshelyek áfájának három százalékpontos emelése várhatóan kedvezőtlenül érinti majd a szobakiadásból származó forgalmat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.