BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ez történt a VGO-n



Az elmúlt héten a leghevesebb reakciót a forint árfolyamának hétfői "összeomlásáról" adott hír váltotta ki; több olvasó túlzónak és pánikkeltőnek minősítette a címben szereplő kifejezést. A hozzászólások között megtalálható a VGO ezzel kapcsolatos álláspontja is, amely szerint megszületésének idején az írás hűen tükrözte az aktuális eseményeket, a további fejleményekről pedig folyamatosan beszámoltunk.

A Hyundai-beruházásért folytatott küzdelem elvesztésével kapcsolatban egy olvasónk a hathatósabb kormányzati intézkedéseket kérte számon, emlékeztetve arra, hogy Magyarország korábban már egy Peugeot-üzletet is elvesztett. A külföldi befektetések megnyerésére irányuló törekvések elégtelenségének példájaként megemlíti, hogy egy vidéki városban egy kínai üzleti delegációt nemrég fűtetlen helyiségben, tolmács nélkül fogadtak.

A hazai cégek fizetési késedelmeivel foglalkozó cikkünkkel kapcsolatban egy hozzászóló azt írta, hogy az idén valóban nagyon megromlott a fizetési fegyelem. A vevők szerinte 60 napos fizetési határidőt kérnek, amelyet nemritkán újabb 60-80 nappal lépnek túl, arra hivatkozva, hogy a külföldi partner sem fizet időben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.