Jég csúszik az arénában
Legkevesebb félmilliárd forintos költségvetésből rendezik a műkorcsolya Európa-bajnokságot a Budapest Sportarénában - tájékoztatta lapunkat Sallak György, a szervezőbizottság elnöke. A 2004. február 2-8. között a Budapest Sportarénában rendezendő sporteseménnyel kapcsolatban elmondta: adottak a feltételek a sikeres rendezéshez. Hozzátette: a szervezők árbevételének legjelentősebb része a nemzetközi szövetségtől (ISU) származik. Az ISU a reklámfelületek értékesítéséből és a televíziós szerződésekből befolyt öszszeg felett rendelkezik. Sallak György jelezte: a rendezvény szervezői csak korlátozott számú reklámfelülettel rendelkeznek, ezek értékesítése azonban még jelenleg is zajlik.
Hangsúlyozta azt is, hogy az Eb-rendezés kiadásainak fedezésre nem elegendő az ISU-tól befolyt összeg. Ezért a szervezők 50 millió forintra pályáztak a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumnál (GYISM) is - mondta Sallak György. A kiadásokat valamelyest csökkenti az is, hogy a rendezvény idejére bérleti díj fizetése nélkül bocsátották rendelkezésükre az ingyenesen a sportcsarnokot.
Sallak György elmondta azt is: már eldőlt, hogy az eseményt közvetíti a Magyar Televízió is, az élő közvetítések és a felvételről sugárzott adások megoszlásáról azonban egyelőre nem tudott beszámolni.
A szervezők az eseményen 33 ország műkorcsolyázóira, több mint 500 résztvevőre számítanak. A versenyt telt ház esetén 9500-an tekinthetik meg. Sallak György elmondta: az esemény iránt már jelenleg is nagy az érdeklődés, amit az is jól mutat, hogy a jegyek jól fogynak elővételben. A legolcsóbb belépők 2300 forintba kerülnek, míg a legdrágábbért 12 500 forintot kell fizetni.
Már régóta nem rendeztek Magyarországon műkorcsolya-világversenyt. Eb legutóbb 1984-ben volt a Budapest Sportcsarnokban, 1988-ban pedig ugyanott vb-t is szerveztek. A sportág modern kori történetében 1980 a legjelentősebb esztendő, amikor Regőczy Krisztina és Sallay András egy Eb- és egy olimpiai ezüst mellé a világbajnoki aranyat is begyűjtötte jégtáncban.
A mostani világversenyen Sebestyén Júlia okozhat kellemes meglepetést. Mellette egy másik magyar hölgy is ott lehet az indulók között, azonban egyelőre még kérdéses a személye. A nevezők között egy magyar férfi műkorcsolyázó lehet, az indulási jogért Zákány Bertalan és Tóth Zoltán versenyez. Jégtáncban Hoffmann Nóra és Elek Attila képviseli a magyar színeket.