Kevés a végrehajtható projekt
Valóságos vizsgával ér fel a következő év. Mire számít, az uniós támogatások fogadá-sában elbukik, vagy jó teljesítményt nyújt az ország?
Két részből áll majd 2004. Az első négy-öt hónap a botladozás időszaka lesz, amikor mindenki azt hiszi, hogy rögtön indulni lehet, ám nem tudunk rögtön indulni. Ha meg is lesznek az első pályázati kiírások januárban, a vizsga eredményére leghamarabb szeptember-októberben derül fény.
Ezt most azért mondja, mert borúlátó, vagy azért, mert ilyenek a körülmények?
Ilyenek a körülmények, ezt bizonyítják a pályázat-előkészítő alap (pea) eredményei is. Még kevés a végrehajtható projekt. Ezért munkatársaim javaslatára létrejön egy olyan munkacsoport, amelynek tagjai "projektvadászokként" körbejárják az országot, a régiókat, településeket, és kiemelik azokat a projektérett terveket, amelyek nagyon gyorsan, kiemelkedő támogatással beilleszthetők az európai uniós pályázati rendszerbe.
Ilyen lesz a budapesti 4-es metróberuházás is?
A 4-es metró projektjét nem fogadja be az Európai Unió, ezen már túl vagyunk. Ugyanakkor vannak elgondolások, amelyeknél még szükség van kiegészítésre, egyeztetésre, engedélyeztetésre. A többi között ennek elvégzésével garantálhatnánk az aránylag jelentős volumenű, 15-20 nagyprojekttel való indulást.
A peánál még 650-700 projektről beszéltek?
Való igaz. Most is erről beszélünk: hamarosan megkezdődik a nyertes projektötletek kidolgozása. A 600 kiválasztott elgondolásból körülbelül 50-80 viszonylag gyorsan komplett pályázati csomaggá fejleszthető. Ezt követi az érdemi bírálat, a befogadás periódusa. A nyertes pályázatokra várhatóan szeptember-októberben lehet majd előleget fizetni. Vagyis mindent egybevetve az év végére - harcosan - el tudjuk érni a tervezett arányt.
Ez mit jelent konkrétan, a kötelezettségvállalás és a kifizetés szintjén?
A kifizetés szintjén előleget jelent, hiszen irreális elvárás az, hogy 2004-ben be is fejeződjön egy-egy komolyabb beruházás. Számításaink szerint az uniós támogatással és hazai társfinanszírozással 2004-2006 között rendelkezésre álló 1200 milliárd forint 7-8 százalékát tudjuk elkölteni a csatlakozás évében, s hozzávetőleg a 20-25 százalékára reális a kötelezettségvállalás.
Többen azzal riogatnak, hogy az önkormányzatoknál már az induláskor megrekedhet ez a folyamat?
Nagyon is indokolt a riogatás. Az országban található 3200 önkormányzatból csak 640 mert pályázatni a peára. A rajtnál ugyanis a 10 százalékos saját rész mellett olyan áthidaló kölcsönökre is szükség van, amelyek összege elérheti a fejlesztés teljes költségének 20-25 százalékát. Ez a fedezet azonban egyelőre nem áll rendelkezésre. A jelenlegi költségvetési konstrukció keretében ebből a pályázat-előkészítő alap 5-6 százalékot, a Belügyminisztérium pedig 6-8 százalékot "áll". S még riasztóbb a kép, ha belegondolunk, hogy miközben a strukturális alapok a felzárkózást, az elmaradottak, a kicsik, a gyengék felemelkedését kell szolgálják, számos "csatlakozó" település segítség híján majd nem tud élni a lehetőséggel. Általában "szerény", 6-7 milliós igényekről lenne szó, miközben mi itt Budapesten és az EU illetékesei Brüsszelben több száz milliós projektekkel "dobálózunk". Jelentős szemléletváltozásra és összefogásra is szükség van ahhoz, hogy a közösségi támogatásokat hatékonyan tudjuk felhasználni. Az EU és Magyarország már kialakította a közösségi támogatási keret (ktk) főbb pontjait, s az EU gesztusként azt is lehetővé teszi, hogy januártól kiírjuk a pályázatokat. Sürgősen meg kell tehát tanulnunk élni a lehetőséggel, nemcsak a pályázásban, hanem a projektvégrehajtásban is. A Nemzeti fejlesztési terv (Nft) most elkészült programkiegészítő dokumentumai 62 jogcímen nagyon világosan leírt pályázati lehetőségeket kínálnak. Van tehát választék, a jogcímek megfelelő kombinálásával, adott esetben nem egy, hanem több pályázattal, és persze elszántsággal a legmerészebb álmok elérhetők 2004-től.


