Hollandiában egyes becslések szerint tízmillió tyúkot kellett levágni a pusztító járvány következtében, és ez vezetett ahhoz, hogy az európai exportőrök - a hollandok kiszorulásával - a szokásosnál magasabb árat harcolhattak ki a piacon.
Az áremelkedéshez az is hozzájárult, hogy a termelés 40-45 százaléka háztáji gazdaságokban történik. Ezeknél a termelőknél a hőmérséklettől és a fénytől függő tojástermelés a hideg időben visszaesik. A másik, intenzív tartási mód a szárnyasoknak mesterséges fény- és hőviszonyokat biztosít, mely lehetővé teszi az őszi-téli időszakban is a megközelítőleg állandó mennyiségű tojástermelést.
Magyarország elsősorban, akár a baromfihús esetén, főként Ausztriába és Németországba exportál tojást. Az intenzív gazdaságokban havonta átlagosan 110-130 millió darabot termelnek, az évente így megközelítőleg másfél milliárd darab tojásból átlagosan csupán 5-10 millió kerül külföldre. Az idén azonban 75-80 millió tojást tudtunk exportálni Nyugat-Európába.
A csatlakozás után egyébként az uniós előírások az állatok komfortérzetét javító állattartási előírások betartását teszik kötelezővé - tudtuk meg Szabó Józseftől, a Szent István Egyetem sertés- és kisállattenyésztési tanszékének adjunktusától. Az előírások alapján a szárnyasok túlnyomó többségét szabadtartásban helyezik el, emellett azonban a ketreces technológiák is megmaradnak.
A szakértők lapunknak felhívták a figyelmet: a ketreces tartás esetében viszont az ed-digi előírásoktól eltérően tyúkonként legalább 550 négyzetcentiméteres férőhelyet kell biztosítani. A ketrecpadozat
lejtését pedig 14 százalékban maximálják.
Az ólak kötelező kiegészítői lesznek az ülőrudak, megfelelő nagyságú kapirgálóhely, elsötétített tojóhelyek. A jó megvilágítottság, a vízhez és takarmányhoz való állandó hozzáférés, valamint tyúkonként meghatározott területű kifutó is kötelező "tartozék" lesz. Ez azonban várhatóan megnöveli az állattartás költségeit, és ezzel együtt a tojás árát is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.