Főleg az észak-amerikai és az orosz piacra termelő magyar cégek szenvedik meg a dollár mostani történelmi gyengélkedését. A hazai konzervgyáraknak - a belföldi piac mérete miatt - létkérdés az export. Kivitelük fele megy Oroszországba, ahol a partnerek nem hajlandóak áttérni az euróelszámolásra. A Richter arra panaszkodik, hogy az árfolyamhatások szaldója negatív a cég számára.
Ábrahám Tibor, a Tartósítóipari Szövetség elnöke, a Kecskeméti Konzervgyár Rt. vezérigazgatója közölte: nem akarnak kivonulni az orosz piacról, de a dollár gyengülése miatt az oda irányuló export veszteséges. Hozzátette, hogy a konzervipar rendkívül nehéz év elé néz, a dollár gyengülése mellett problémát jelent a forint árfolyam-ingadozása, a nyomott ár, a mezőgazdaság termelési válsága. Emiatt elképzelhető, hogy a kevésbé tőkeerős cégek válságos helyzetbe kerülnek. Nem véletlen, hogy az ágazatban tőkekoncentrációs folyamat figyelhető meg.
Gulácsy Gábor, az orosz és amerikai piacokon is igen aktív Richter Rt. pénzügyi igazgatója a portfolio.hu-nak kifejtette: a gyengülő forint kedvező a cégnek, de az ugyancsak maródi dollár miatt elmosódik az ebből származó előny, sőt a szaldó végül negatív lesz az idén. A forintpiacon megnövekedett volatilitás nem érinti a vállalat kereskedelmi pozícióit, ám a pénzügyi részlegen kisebb szükségállapotot okozott, mivel minden bejövő tétel kezelése és a devizaszámlákon lévő összegek lekötése fokozott figyelmet követel.
A dollár árfolyamhullámzása nem érinti a Magyar Suzuki
Rt.-t, mert Japánból jenért, Európából euróért szerzi be az alkatrészeket, a hazai könyvelést pedig forintban vezeti - tájékoztatott Tihanyi Tamás, a társaság pr-vezetője. A Chrysler és Subaru-márkaképviselet, az Emil Frey Import Kft. forgalmának jó részét kitevő Chrysler Voyager és Grand Cherokee autók a szomszédos Grazban készülnek, a néhány más - az Egyesült Államokból származó - modellből viszont nem nagy a kereslet, s a készlet, akárcsak a Subaru esetében, kitarthat, ha rövid távon magához tér a dollár - mondta Eördögh Csaba, a társaság ügyvezető igazgatója.
A legérdekesebb, hogy még a Harley-Davidson motorkerékpárok is euróelszámolásban kerülnek a magyar piacra, pedig ha van 100 százalékosan amerikai márka, amelyre a tengerentúlon úgy tekintenek, mint a csikóbőrös kulacsra nálunk, az éppen a Stars and Stripes alatt készülő H-D.
A dollár mélyrepülése rövid távon nem érinti a Rába Rt.-t, mert határidős árfolyam-fedezeti pozíciókkal csökkentettük a kockázatot, és dollárhiteleink is vannak - mondta el Deák Attila, a társaság pr-vezetője, hozzáfűzve: ha viszont több mint egy évig kitart az alacsony árfolyam, akkor komoly károkat is okozhat. Ennek megelőzésére megpróbálják növelni az európai értékesítést, hiszen manapság a dollárelszámolású amerikai és orosz értékesítés együttesen megközelíti a 60 millió dollárt.
A buszgyártó NABI Rt. pénzügyi igazgatója, Horváth Péter kiemelte, hogy fedezeti ügyletekkel igyekeznek védekezni, azonban ennek a módszernek is megvannak a korlátai. Ráadásul másfél év alatt 23 százalékkal gyengült a dollár a forinthoz képest, és nincs vállalat a világon, amely ezt a hatást kompenzálni tudná. S miután a társaság bevételeinek túlnyomó része dollárban keletkezik, a költségek pedig forintban, nem tudják teljesen kiküszöbölni a kellemetlen hatásokat.
Emiatt a költségcsökkentés mellett bizonyos munkafolyamatokat visszavittek az Egyesült Államokba, így például a buszok belső szigetelését és a padlóburkolati munkákat ismét amerikaiak végzik. Mindez persze magyarországi létszámleépítéshez vezetett, de ennek mértékéről nem kívánt szólni az igazgató. (HÉ-DK)
Súlyos gondot okoz több magyar cégnek az euróhoz képest történelmi mélypontra zuhant dollár, amelyből tegnap már 1,23-ot kellett adni egy euróért. Főleg a nyereségeket apasztja a gyengélkedő zöldhasú, ez ellen árfolyamfedezettel védekeznek. Munkatársainktól-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.