Tízmilliárdos tőkeinjekciót kap a Malév
A Malév megújulását felvázoló intézkedési tervhez kötötte az ÁPV Rt. a 7+3 milliárd forintos tőkejuttatást - jelentette be a hét végén Mészáros Tamás, a vagyonkezelő igazgatósági elnöke. A nemzeti légitársaság még az idén megkaphatja a hétmilliárd forintot, ha a jövő hét közepéig leteszi az ÁPV Rt. asztalára az intézkedési tervet. A másik részletet a jövő év elején folyósítják, ha beindulnak a változások.
A december elején kezdett és 19-én folytatódó rendkívüli közgyűlésen várhatóan 117 millió forintra leszállítják a jelenleg 11,7 milliárdos jegyzett tőkét, majd megemelik azt 3,5 milliárdra. A Malév az idén az első kilenc hónapban 8,7 milliárd forintos mérleg szerinti veszteséget könyvelt el, ami év végéig várhatóan további 1,5-2 milliárddal emelkedik. Tavaly a légitársaság mérleg szerinti deficite 2,7-2,8 milliárd forint volt. A cég saját tőkéje az idei első kilenc hónapban 356 millió forintra csökkent.
Fölhasználva a most kapott esélyt, azon dolgozunk, hogy a Malév jó befektetés legyen - érzékeltette a cég vezetésének és dolgozóinak elszántságát Sándor László elnök-vezérigazgató.
Az intézkedéssorozatból kiemelte: sok milliárd forintos eredményjavulást várnak az értékesítési rendszer átszervezésétől, a termékegyszerűsítéstől, a flotta átalakításától, illetve a kapacitás jobb kihasználásától. Szeretnék megszüntetni a Malév Expressz leányvállalattal való párhuzamosságokat, növelik egyes célállomásoknál a járatszámot, egyeseket pedig megszüntetnek.
Lapunk kérdésére a vezető kijelentette: a piaci tervek teljesítéséhez egyszerre szeretnék bővíteni a hajózószemélyzetet és karcsúsítani az egyéb alkalmazotti létszámot. Még nem alakult ki pontosan, hogy mekkora lesz a létszám a megújulás első évének végén. Jelenleg 3400-an dolgoznak a Malévnál. A hosszú távú járatokról szólva kifejtette: csak az dőlt el, hogy jelenlegi formájában, vagyis két géppel nem érdemes üzemeltetni ezeket, mert évek óta veszteségesek. Vagy több géppel saját üzemeltetésben, vagy közösen egy-két amerikai céggel üzemeltetik, vagy megszüntetik azokat. Döntés még nincs, de a két meg nem nevezett légitársasággal intenzíven tárgyalnak.
Az elnök-vezérigazgató szerint a korábbinál sokkal reálisabb, hogy a Malév csatlakozzon a SkyTeam légiszövetséghez, ezt támogatja a már ott lévő Air France, a KLM és a CSA is. Szerinte a légitársaságnak megítélt tőke elég ahhoz, hogy az jövőre a második fél évtől nyereségesen üzemeljen. (MN)


