Az Air France-é lehet a holland KLM
Az uniós és az amerikai versenyhatóságok szerdai áldásával az Air France francia légitársaság megvásárolhatja holland riválisát, a KLM-et. A 784 milliárd eurós (egymilliárd dolláros) ügylet révén a világ legnagyobb légitársasága jön létre. A fúzióról tavaly szeptember 30-án állapodott meg a vevő, amely jelenleg Európa második legnagyobb légicége és a KLM, amely a negyedik a toplistán.
Az európai és az amerikai hatóságok beleegyezése egyaránt attól függött, hogy az új cég milyen fel- és leszállási résidőket hagy versenytársainak azokon az útvonalakon, amelyeken egyébként nem közlekedtet járatokat. Azzal sikerült megnyerniük a döntéshozókat, hogy összesen 47 résidőpárt hagytak, főleg Párizsban és Amszterdamban.
Az Air France bázisa, a Párizs melletti Charles de Gaulle repülőtér a földrész harmadik legnagyobb forgalmú légikikötője a Heathrow és a frankfurti repülőtér mögött. A KLM járatainak többsége az amszterdami Schipholról rajzik ki, ez Európa negyedik legforgalmasabb polgári légikikötője. További versenyjogi aggodalom volt, hogy az egyesülés miatt az eddigi négyről háromra csökken a transztlanti légiszövetségek száma. Ám a fuzionálók megígérték, hogy megtartják az amerikai partnerekkel korábban külön-külön kialakított partnerkapcsolataikat.
Az Air-France-KLM páros öt év alatt 495 millió euró megtakarítást vár a tevékenységösszevonások és a keletkező párhuzamosságok kiszűrésétől, miközben szeretnék hatékonyabbá tenni kapacitáskihasználtságukat.
A szállított utasok száma és a repült kilométerek szorzataként képzett mutató alapján az Air France-KLM páros a világon a harmadik legnagyobb légitársaság lesz, csak két amerikai, a United Airlines és az American Airlines előzi majd meg. Évi 19,2 milliárd dollárra ugró forgalma alapján viszont a francia társaság lesz a globális listavezető. Rövidesen tovább hízhat, ugyanis már várható az Európai Bizottság válasza a tervezett Alitalia-Air France szövetségre is.


