BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Készül a Zöld forrás pályázat

Elkészítette a Zöld forrás 2004-es pályázati kiírásának tervezetét a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, amelyre február 19-ig várják a lehetséges pályázók észrevételeit. A Zöld forrás a környezetvédelmi alap célelőirányzat (kac) és a vízügyi célelőirányzat (více) pályázatát egyesíti, amelyből a témakörök többségében 15-90 százalékos anyagi hozzájárulás igényelhető, a projektek típusától függően. A megítélhető összegek nagysága szintén a pályázatok témakörétől függ. A kiírás tervezete szerint hét nagyobb kategóriában lehet majd dotációt igényelni a környezetvédelmi tárcától. A pályázati keret nagysága - a partnerségi fejezetet leszámítva - 6-7 milliárd forint, amely mellett a tavalyi évről 11 milliárd forint kötelezettségvállalás húzódik át az idei évre.

Hulladékgazdálkodási célokra a Pátria programból, valamint a Tiszta jövő, tiszta haszon fejezetből kérhető támogatás. Az előbbi - egyebek mellett - a hulladékgazdálkodási tervezési feladatok elvégzését, települések környezetvédelmi programjának kidolgozását és megvalósítását, a közterületeken hagyott hulladékok begyűjtését, továbbá szennyvíz-elhelyezési és természetközeli szennyvíztisztítási fejlesztéseket céloz meg. Magáncégeknek a Tiszta jövő, tiszta haszon kategória jelent pályázati lehetőséget, amelyből - önkormányzatok és közhasznú társaságok mellett - a hulladékhasznosításra, illetve a hulladékképződést megelőző fejlesztésekre, a szelektív hulladékgyűjtő rendszerek kiépítésére, továbbá az illegális lerakók felszámolására és a hulladéklerakók rekultiválására kérhetnek anyagi segítséget. (NIG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.