BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

TVK-üzemet épít a Messer

Az újjáalakuló Messer-csoport kelet-európai tevékenységének bővítéséhez a magyarországi leányvállalatot is szeretné fölhasználni. Az iparigáz-piac növekedésére számító hazai társaság nagy üzemépítésbe kezdett a TVK-nál.

Kis lépésenként, de növelni szeretné piaci részesedését a hazai iparigáz-gyártás és -kereskedelem egyik meghatározó szereplője, a Messer Hungarogáz Kft. - mondta Bohner Zsolt kereskedelmi igazgató. Adatai szerint a cég a hazai piac közel 40 százalékát tartja kézben, ezzel a második legnagyobb szereplő a Linde mögött, illetve az Air Liquide előtt.

Bohner Zsolt bizonyos előnyöket vár attól, hogy a cég anyavállalata nemrég eladta a kevésbé fejlődőképes piacokon lévő érdekeltségeit. Így ugyanis erőit ígéretes területeire, vállalataira összpontosíthatja. Bohner Zsolt elmondta, a cégeladásokra amiatt került sor, mert a Messer család megvált a cégbe 2001-ben bevont két pénzügyi befektetőtől, az Allianz Capital Partnerstől és a Goldman & Sachs Fundstól. Így ismét saját, szakmai irányítása alá vonhatja a céget, amely a változást követően rugalmasabb, fejlődőképesebb lesz.

Az anyavállalat még hatósági jóváhagyásra váró cégeladásai után 28 országban - beleértve Magyarországot is - folytatja tevékenységét. További érdekeltség eladására azonban már nem kerül sor - hangsúlyozta annak kapcsán, hogy a múlt év végén azt írtuk: "Az Air Liquide 2,68 milliárd euróért megvásárolja a Messer Griesheim németországi, brit és amerikai gyártóegységeit, ám a Messer legértékesebbnek tartott kelet- és közép-európai részlegeinek bekebelezése még várat magára." Bohner Zsolt elmondta: a Messer a következő egy-két évben mintegy 425 millió eurót fordít gyártókapacitása fejlesztésére.

Az újjáalakult Messer-csoport Kelet- és Nyugat-Európában, valamint a dinamikusan fejlődő kínai piacokon fejleszti tovább tevékenységét.

A hazai piac várható bővülése is növeli a Messer Hungarogáz Kft. növekedési esélyeit. Az egy főre jutó magyarországi iparigáz-felhasználás jóval elmarad az uniós átlagtól. Finnországban egy főre évi 32 eurónyi iparigáz-fogyasztás jut, Németországban és Ausztriában 24-25, ám Magyarországon csak 8,5 eurónyi.

A Messer Hungarogáz Kft. jelentős ügyfelei közé tartozik a GE Hungary Rt. és a TVK Rt. A TVK-nál jelenleg folyó beruházások eredményeként jelentkező további gázigényt egy újabb on-site üzem építésével kívánja a vállalat biztosítani. Az új üzemet a Hungarogáz építi s üzemelteti egy hosszú távú szerződés alapján. "A folyamatos fejlődés fontos eleme az erős műszaki, alkalmazástechnikai háttér, amely révén új vevői igények és piacok tárhatók fel. Megrendelőinknek olyan alkalmazástechnikai megoldásokat fejlesztünk ki, illetve ajánlunk, amelyek javítják a hatékonyságot, csökkentik a termelés költségeit, vagy éppen környezetvédelmi célokat szolgálnak" - hangsúlyozza Bohner Zsolt.

A Messer Hungarogáz célja, hogy Magyarország európai uniós csatlakozását követően is megmaradjon a régió és Magyarország egyik vezető iparigáz-gyártó és -forgalmazó vállalatának.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.