BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Végigjárva a ranglétra fokait

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A magyar származású Linda Hasenfratz harminckét évesen került a világ egyik vezető autóipari alkatrészgyártó cége, a kanadai Linamar Corporation élére. A fiatal üzletasszony vegyészmérnöki karrierjét adta fel azzal a szándékkal, hogy tízévi tanulás és kemény munka után át tudja venni visszavonuló édesapja helyét a család többségi tulajdonában lévő Linamarnál. A tengerentúli társaság a kilencvenes évek elején vásárolta ki a hajdani Orosházi Mezőgép Rt.-t, s azóta a Linamar több mint 16 milliárd forintot invesztált Magyarországon.



Lindát már gyermekkorában is izgatta édesapja 1966-ban induló egyszemélyes vállalkozása. Ám csak 24 évesen, amikor a gyógyszeriparban kezdett el dolgozni, döbbent rá arra, nem fordíthat hátat végérvényesen a Linamarnak, hiszen a család összes vagyona a cégben van, amelyet édesapja 25 évi kemény munkával épített fel. Tudta azt is, hogy nem lesz könnyű elismertetnie magát a férfiszakmaként számon tartott gépgyártásban, s bekapcsolódni a nemzetközi üzleti életbe. Ezért édesapjával megegyezett abban: csak akkor veszi át tőle a Linamar Corporation teljes körű irányítását, ha sikerül elnyernie a tulajdonosok és a részvényesek bizalmát, teljesíti a szakmai elvárásokat. Linda a vállalati ranglétra valamennyi fokát végigjárta, minden területen sikerült "jelesre vizsgáznia".

A kezdet persze nehéz volt - mondja -, de egyben izgalmas is, hiszen a nemzetközi vállalat legapróbb részleteivel is megismerkedhetett. A Linamarban először gépkezelőként dolgozott, közel két hónapot töltött a munkapad mellett, majd a legkülönbözőbb gyártási profilok részleteivel ismerkedett meg. A következő lépcsőfok a minőség- és a gyártásellenőrzés volt, s csak ezt követően kaphatott menedzsmenti feladatokat. A vállalatirányítás szempontjából igen fontos kereskedelemben két évet töltött el, s végül a pénzügyi osztályon fejezte be a termeléssel összefüggő ismeretek elsajátítását.

A legnagyobb próbatétel Linda számára az utolsó stáció volt, amikor egy-egy önálló üzem vezetésével bízta meg édesapja. A Linamar három különböző profilú gyárának sikeres menedzselését követően került be a vállalatcsoport központi irodájába, s léphetett kontaktusba a nemzetközi üzlettel, így többek között a magyarországi leányvállalattal, a Linamar Hungary Rt.-vel is. A fiatal vegyésznő vállalta azt is, ha bármelyik lépcsőfok előtt azt érzi, hogy nem tudja a feladatot megoldani, visszalép, és folytatja a vegyészi pályát. A cégnél szerzett gyakorlati ismereteit üzleti tudással egészítette ki, 1997-ben üzleti adminisztrációs végzettséget szerzett, mert tudta, ha nem kellő tudással veszi át a céget, azzal kockáztatja a család és a részvényesek vagyonát.

Visszatekintve a Linamarnál eltöltött évekre, Linda sikeres üzletasszonyként úgy látja: a sors adott neki egy lehetőséget, amivel élni tudott, bebizonyítani: egy nő is lehet sikeres nemzetközi cégvezető, amenynyiben a körülmények is adottak hozzá. Döntéseiben kizárólag a tények és az érvek mentén határoz, az ügyfelek, az alkalmazottak és a részvényesek érdekeit egyaránt szem előtt tartva.

Az üzlet mellett Linda családanya és feleség is. Négy gyermeke van. Kevés szabad idejét a családjával tölti, síelnek, kirándulnak. Évente egyszer turistaként jön a család Magyarországra. Linda szereti az országot, hiszen édesapja Oroszlány mellett egy kis faluban született, édesanyja pedig Csongrád megyében. A család ma is őrzi magyar kultúráját, az itteni hagyományokat, a mentalitást.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.