Elindult az első magyar online zenebolt
Hétfőtől már vásárolhatnak az érdeklődők Magyarország első internetes zenei áruházában. Kezdetben azonban csak 14 hazai kis és közepes kiadó mintegy 3000 zeneszámból álló kínálatából válogathatnak a vásárlók, mivel az öt legnagyobb lemezcéggel még nem sikerült megállapodni - közölte érdeklődésünkre Kovács Péter, az eMusic Kft. ügyvezető igazgatója. A székesfehérvári székhelyű cég végezte az Axelero partnereként az Origo play portálon elérhető zenebolt és az azt kiszolgáló médiatár rendszerfejlesztését és programozását, valamint ez a vállalat a zeneáruház technológiai és tartalomszolgáltató partnere. Amennyiben a szolgáltatóknak sikerül megállapodniuk a legnagyobb nemzetközi lemezkiadókkal is, az online zeneáruház kínálata több tízezres zenei állományra bővülhet.
Az online zenebolt vásárlói a szolgáltatás indulásakor bankkártyával, illetve emelt díjas SMS-ben fizethetnek a zenei állományokért. Bankkártyás fizetés esetén egy album 2500, egy zeneszám 250 forintba kerül majd. Az SMS-sel történő fizetés esetén egy számért 500 forintot kell fizetniük a vásárlóknak. A jövőben a tervek szerint az Axelero-ügyfelek internetes számlájuk terhére is fizethetnek majd. A letöltött zenei fájlokat a Microsoft digitális jogi védelmi (Digital Rights Management) megoldásával látták el. (KZ)


