BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Külföldi érdeklődők is vannak a Pickre

Több külföldi befektető társaság érdeklődik a Pick Szeged Rt. iránt, köztük néhánnyal már előrehaladott tárgyalások folynak - tájékoztatta lapunkat Kovács Tamás, a vállalat elnöke. Jogi kötelezettségei miatt részletekről nem nyilatkozhatott, így a vételár, illetve az is ismeretlen maradt, mely országból valók az érdeklődők. A tulajdonos Arago Befektetési Holding Rt. fő célja, hogy az új tulajdonos révén a szegedi központú cég bővíteni tudja nyugat-európai disztribúciós hálózatát.

Az Arago még tavaly áprilisban hirdette meg a Deloitte & Touche könyvvizsgáló cég 18 hónapos átvilágítási munkáját követően készült javaslata alapján a Pick stratégiai partnerkeresési programját. Az Arago akkor kijelentette: a Picknél Magyarország uniós csatlakozása után az európai értékesítési és marketingtevékenység erőteljes fejlesztése válik meghatározóvá, az eladással az Arago nemzetközi szintű regionális pénzügyi befektetővé válhatna. Az Arago a Pick eladásösztönzése érdekében tízmilliárd forintos beruházási programot valósított meg az elmúlt két évben: megkétszerezte a cég hentesárukészítmény-előállító kapacitását, kibővítette a termékportfóliót.

Egyes értesülések szerint az amerikai Smithfield Foodsnak komoly szándékai vannak a Pickkel, ám a cégnek múlt szerda óta magyar kérője is akadt. A Bábolna még a múlt héten jelentette be vételi ajánlatát a szegedi cégre, és kizárólag ezért hozta létre százmillió forint jegyzett tőkével a Bábolna Agrárholding Befektetési (BAB) Rt.-t. A szegedi önkormányzat ebben a társaságban vásárolt ötszázalékos tulajdonrészt, az erről szóló szerződést tegnap írták alá. A részvényvásárlás után a városnak egy évig még további öt százalékra van vételi opciója. A BAB Rt. katalizátorszerepet vállalna a Pick megvételekor, a szegedi cég 16 ezer beszállítóját tenné ugyanis tulajdonosokká. Az ügylethez azonban kormányzati segítséget vár.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.