BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Logisztikai bázist épít a Villanova

Budapesten hozza létre bővülő kelet-közép-európai hálózata regionális központját a Villanova, Olaszország legjelentősebb integrált logisztikai vállalata - jelentette be Claudio Cornaglia, a társaság vezérigazgatója. Az olasz cég egy éven belül Budapest környékén felépít egy 50 ezer négyzetméteres, mintegy 100 fős logisztikai elosztóközpontot hozzávetőlegesen ötmillió euróból.

A Villanova adja többek között a Fiat, az Iveco, a Merloni-csoport és a világ egyik legkiterjedtebb gyorsposta-szolgáltatójának teljes körű logisztikai hátterét. Mint más országokban, Magyarországon is egy számítástechnikai szoftverfejlesztő cég részbeni megvásárlásával jelenik meg: 70 százalékot szerez a hárommillió forint alaptőkéjű és 12 millió forint saját tőkéjű Idea Hungária Kft.-ben. Utóbbi ügyvezetője és 100 százalékos tulajdonosa, Walter Fontanini az MTI-nek elmondta, hogy cége tavalyi árbevétele 75 millió forint volt, adózás előtti eredménye 10 millió. Közel 100 millió forintot kapott a cég 70 százalékáért.

A Villanovához hasonlóan erősíti regionális jelenlétét a magyarországi Waberer's csoport is. A társaság komoly szerepet kíván vállalni a Szlovákiába települő autógyárak logisztikai igényeinek kiszolgálásában - vázolta a cég idei terveit Wáberer György egy tegnapi menedzserkonferencián.

Az igazgatóság elnöke elmondta: cége mindenképpen szerepet kíván vállalni azon két-három lengyelországi állami tulajdonú fuvarozó és szállítmányozó cég magánosításában, amelyekre az idén keresnek vevőt. A Waberer's tulajdonában lévő négy romániai vállalatban az idén jelentős fejlesztéseket hajtanak végre. A terjeszkedés további célországai Csehország, Szlovénia és Bulgária lesznek. Az idei hazai fejlesztések közül az igazgatóság elnöke kiemelte a BILK 60 ezer négyzetméteres tervezett bővítését.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.