BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Munkahelyi baleset

Kármegosztás alapjául csak a munkavállaló vétkes magatartása szolgálhat. Nem értékelhető a munkavállaló terhére a munkavégzésre kialakított, a cég által eltűrt gyakorlat, amely utóbb a munkahelyi balesetet előidézte, mutatott rá a Legfelsőbb Bíróság (LB).

Az ügy anyagbeszerző felperese a raktárban, ahol rendszeresen árut vételezett - ahogy szokta - létráról emelte le a dolgokat. Megcsúszott, és súlyos, 50 százalékos munkaképesség-csökkenést okozó balesetet szenvedett. Munkáltatójától általános és nem vagyoni kártérítést követelt a bíróságon, ezt meg is ítélték. A bíróság szerint a cég ismerte és nem kifogásolta soha a dolgozó "önkiszolgáló" áruvételezését.

A cég fellebbezett. Szerinte a dolgozó volt a ludas: figyelmetlensége, óvatlansága közrehatott a baj bekövetkeztében. A másodfokú bíróság részben akceptálta ezt, és az elsőfokon megítélt összeget mérsékelte.

Az alperes szerint nem eléggé. Felülvizsgálati kérelemmel fordult az LB-hez. Állította: a kármegosztás módja jogszabálysértő, a baleset kizárólagos oka a dolgozó elháríthatatlan magatartása volt. Önként létrázott ahelyett, hogy mások segítségét kérte volna. Ezt azért kell különös súllyal értékelni, mert a felperes feladata volt a munkavédelmi szabályok betartatása.

Ám az LB nem találta alaposnak a kérelmet. Kiemelte: a dolgozó munkaviszonyával összefüggésben rokkant meg. A cég felelőssége akkor is fennáll, ha a baleset oka elháríthatatlan volt. Kármegosztás alapjául csak a munkavállaló vétkes magatartása szolgálhat. Az igen hosszú idő óta egységes bírói gyakorlat értelmében azonban nem értékelhető a munkavállaló terhére a munkáltató által eltűrt szabályellenes gyakorlat. Márpedig a tanúvallomások is hitelt érdemlően bizonyították, hogy az anyagbeszerzők maguk döntötték el, milyen módon emelik le a polcokról az árut, és ezzel a munkáltató egyáltalán nem foglalkozott, nem emelt szót a balesetveszélyes gyakorlat ellen. Ezért a dolgozó vétkességét a létra használata nem alapozza meg. A lába véletlenül csúszott meg. Enyhe gondatlanságát a baleset bekövetkeztében a másodfokú bíróság helytállóan értékelte, amikor csökkentette a megtérítendő kár összegét - szögezte le az LB.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.