Karrieriránytű
Egy új karrierértékelő és -fejlesztő rendszert mutatnak be május 25-én a KPMG-BME Akadémia szervezésében. A dr. Edgar Schein, a Massachusetts Institute of Technology, USA, menedzsmenttanszékének professzora által kidolgozott elmélet szerint az egyéni karrierterv folyamatos felfedezési folyamat, amelyben az egyén lassan kifejleszti saját foglalkozási koncepcióját. Ennek alapja az önismeret, melynek elmélyülésével lassan kialakulnak az úgynevezett karrieriránytűk vagy -horgonyok. A rendezvényen a résztvevők ki is próbálhatják a tesztet, vagyis a karrieriránytűt saját magukon. Juhos Andrea, a DBM Hungary tanácsadó cég ügyvezetője lapunknak elmondta, a teszt olyan kérdésekre segít válaszolni, hogy miben tehetséges valaki, milyen erősségei és gyengeségei vannak. (KI)
Bankos állások a neten
A bankok által meghirdetett állások többsége nem jelenik meg újsághirdetésben, sőt, sok esetben állásközvetítő irodák, tanácsadó cégek segítségét sem kérik a megüresedett posztok betöltéséhez. Körképünkben a bankok honlapján meghirdetett állásokból adunk közre. A Budapest Bank pécsi fiókjába hitelelemzőt keres, egri, szegedi fiókjába vállalati tanácsadót, míg Gyöngyös/Jászberény területére mobil hiteltanácsadót, balassagyarmati fiókjába pedig pénzforgalmi ügyintézőt. A kiskőrösi és a szegedi fiók, valamint a bajai lakossági hitelpont élére vezetőt, Budapestre több fiókvezetőt, lakossági értékesítési vezetőt, valamint kártyaelszámolási csoportvezetőt is keres a Budapest Bank. Két aktuális állásajánlatot hirdetett meg honlapján a Magyar Kereskedelmi Bank, work out, illetve hitelkockázat-elemző munkakörbe elemző közgazdászt keresnek. Az Inter-Európa Bank Rt. több pozícióba is várja a munkatársak jelentkezését, így klíringkoordinátort, pénztárost, vállalati ügyfélkapcsolati munkatársat, lakossági hitelezőket és ügyfélkapcsolati előadókat egyaránt keresnek. A Citibank honlapján ugyan nem találhatók aktuális állásajánlatok, hírt adnak azonban a 12 hónapos management associate programjukról, amelynek célja, hogy a friss diplomások rálássanak a bank működésére, hoszszabb távon pedig gondoskodjon jövőbeli vezetőik kiválasztásáról és felkészítéséről. A Magyar Nemzeti Bank több munkakör betöltésére is pályázatot írt ki. A közbeszerzési önálló osztályra közbeszerzési szakreferenst és jogi szakreferenst keresnek, míg a statisztikai főosztály fizetési mérleg osztály vezetői posztja is új szakembert vár. (VG)
Adatbank mérnökökről
Sokszor egymásra licitálnak a cégek, ha egy-egy jó mérnök munkatársat akarnak megszerezni, ezért kincset ér egy adatbank. A csábításos módszer a leggyorsabb és leghatékonyabb megoldás, ezért nélkülözhetetlen egy jó researchadatbank - mondta el lapunknak Fröhlich Péter, a cég ügyvezetője. Már mérnöki pozíciók esetében is bevezették a researchot, ennek köszönhetően körülbelül 500 olyan villamos- és gépészmérnök adatai kerültek researchbankjukba, akiknek 1-3 éves tapasztalatuk van, és beszélnek valamilyen idegen nyelvet. A zöldmezős beruházások elsősorban villamos- és gépészmérnököket keresnek. Az ilyen végzettségű szakembereknek azonban legtöbbször nem megfelelő a nyelvtudása, így szinte kincsnek számít a többéves, vagy akár több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező, nyelveket beszélő mérnök. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.