Dugóhúzó

A pinot noir, a hírneves Bourgogne első számú kék szőlője ez ideig nem játszott főszerepet a magyar minőségi borászat reneszánszában. Miközben a villányiak elsősorban a cabernet-kben keresték az önkifejezés módozatait, Egerben a bikavért igyekeztek újrafogalmazni, Szekszárdon meg könnyeden gyümölcsös, mégis tartalmas borokat óhajtottak készíteni, alig egy-két mester akadt, aki a nagyvilág által a legelegánsabbnak tartott fajtában fedezte volna fel a felemelkedés zálogát. Talán nem véletlenül: a pinot noir sokra képes, de egyúttal rengeteg törődésre is szüksége van. A cabernet zseniális, de ha a termelőtől megkapja a szükséges pluszt, máris kiszámíthatóvá válik. A pinot noir viszont szeszélyes. Ahhoz, hogy jó bor legyen belőle, kevés a borász gondoskodása, a szerencse szerepe sem elhanyagolható.

Akárhogyan is volt eddig, a 2002-es évjárattól meggyőződésünk szerint új szakaszába lép a hazai pinot noir-kultúra. Mostantól elmondhatjuk: nem csupán egy-két úttörő képes emlékezetes borokat készíteni ebben a műfajban (mint amilyen Thummerer Vilmos 1997-ese, a Vylyan 1998-as Reserve-je, Gál Tibor 1999-ese, Tiffánék 2000-ese volt), hiszen az eddigi legjobbaknak feltörekvők regimentjével kell megküzdeniük a prioritásért. És ez így is van rendjén, ez az a helyzet, amelynek áldásos gyümölcseit a borbarátok szakajthatják le az imaginárius ágakról.

E tétel bizonyítéka tesztünk első helyezettje, amely pozícióba az egri borvidék lendületesen fejlődő kézműves borászatának produkciója emelkedett. A Lőrincz György-féle St. Andrea Pincészet kvalitásaira nem most figyeltünk fel: 2000-es évjáratú Merengője a szerző egyik abszolút kedvenc magyar vörösbora. A most győztes pinot noirt pedig nemcsak rajongó szavaink dicsérik ("mennyei, egyre pinot-sabb illat, elegáns, kerek, szép lecsengésű, hosszú bor"), hanem az a körülmény is, hogy háromezer forint alatti áron kerül hamarosan a Budapest Bortársaság polcaira.

A másik diadalmas "újonctól" is megszoktuk már a rendkívüli produkciókat. A kékfrankost Sopronban újrateremtő pincészet ifjú irányítója, Franz Reinhard Weninger bölcs, sokat tapasztalt mesterek megfontoltságával, egyszersmind korából adódó fiatalos lendülettel hódítja meg az újabb és újabb csúcsokat, legyen szó syrahról, merlot-ról - és legújabban pinot noirról. "Ezzel nagyon vidáman elbarátkoznék, akár órákon keresztül is, ez az én borom!" - vonta le a konklúziót egyikünk, miután mindent feljegyzett már róla, amit csak dicséretként feljegyezhetett.

Említettünk már egrit és sopronit, most egy villányi jön a sorban, így lesz teljes a kép. Ez nem más, mint a következetesen saját útját járó Malatinszky Csaba bora. A kereskedő-borász a pinot esetében okvetlenül arra törekszik, hogy ezt a bort semmiképp sem a tanninok határozzák meg, sokkal inkább a gyümölcsös elegancia érvényesüljön. 2002-ben minden jel szerint közel került a gyakorlat az elmélethez. Magyarán, az igyekezet eredménye "ragyogó szín, franciás illat, remek savak, ételekhez való bor" lett, amelyet "nagyon lehet szeretni".

Mindenképpen méltatásra érdemes még Gál Tibor két 2002-ese, valamint Thummerer Vilmos 2000-ese is. Ezúttal érdekes módon jobban teljesített Gál "sima blendje" (fontos tudni, ebből 50 ezer palack készül évente), mint az először piacra került dűlőszelektált trió egyik darabja. Egyikünk azt feltételezte, azért, mert a Síkhegyről származó tételnek időre van szüksége. Hiába volt ugyanis fergeteges a bor szerkezete, zamatosak és meggyőzőek az ízei, az illatában feltűnt egy zavaró, fülledt jegy, amely nem engedte kibontakozni. Az "egyszerű" Gál-pinot-val nem voltak ilyen problémák; áradó, gyümölcsös-kávés illatok, gazdag ízvilág, erőteljes koncentráció sarkallta elismerésre az ítészeket.

Hasonlóan meggyőző teljesítményt nyújtott Thummerer Vilmos Tekenőhátija is, igen fajtajelleges, hódítóan animális, egyszersmind gyümölcsös illataival, lenyűgöző komplexitásával, törhetetlen gerincével egyetemben.