BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Téglagyárat épít a Wienerberger Rt.

Ötmilliárd forintos zöldmezős beruházással téglagyárat épít Tiszavasváriban Magyarország legnagyobb építőanyag-gyártó cége, a Wienerberger Téglaipari Rt. A földmunkák már megkezdődtek, az alapkőletétel jövő szerdán lesz - tudtuk meg Bodnár György kereskedelmi igazgatótól. A korszerű technológiával épülő üzem tervezett kapacitása évi 140 millió darab kisméretű tégla, s ezzel a kisbéri és a solymári mellett a legnagyobb gyárak között lesz. Az igazgató hozzátette, hogy a tiszavasvári gyárból elsősorban az észak-magyarországi, valamint a kelet-szlovákiai régiót kívánják ellátni. A Wienerberger tizenhatodik magyarországi gyára mintegy ötven embert alkalmaz, s közvetve külső beszállítóknak is munkát ad majd. A próbaüzem jövő nyáron várható, s a tervek szerint a harmadik negyedévben már teljes kapacitással dolgozik majd a gyár.

A hazai téglapiacon a Wienerberger mintegy hatvanszázalékos részesedéssel rendelkezik, az idén közel egymilliárd darab kisméretű téglát gyárt. Bodnár György úgy fogalmazott, a cégnél bíznak abban, hogy a hullámvölgyet követően fellendül majd a lakásépítési kedv. Igény mindenesetre van, az építési engedélyek száma az idén sem csökkent, kérdés azonban, hogy a tervezett építkezésekből mennyi valósul meg. A Wienerbergernek Magyarországon eddig két üzemet épített, Ócsán panelt, Kőszegen pedig födém- és áthidaló gerendát állítanak elő. (HÉ)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.