Ösztönös munkával az élvonalba

Hogyan jutott el a borhoz?

Véletlenek sorának köszönhetően. A 90-es évek elején egy évig Angliában tanultam. Gyönyörű szaküzleteket láttam, meglepett, hogy az angolok hogyan állnak hozzá a borhoz, mennyire a kultúra részének tekintik. Itthon ennek akkor még nyoma sem volt. Az indíttatás tehát adott volt, s ezt a vonzalmat később már nem lehetett félretenni. Nem is akartam.

Eredetileg tanárnak készült.

Matematika-fizika szakon diplomáztam az ELTE-n. Valóban tanár szerettem volna lenni, középiskolában akartam tanítani. Később is tervezgettem, hogy keresek egy gimnáziumot, ahol a munkám mellett vállalhatok néhány órát. Ebből mégsem lett semmi. A Bortársaság ugyanis jóval több időmet vette igénybe, mint valaha gondoltam volna.

Mikor és hogyan indult a Bortársaság?

A Budapest Wine Societyt az angol Tom Howells és a San Franciscóban született Peter Molnar találta ki. Budapesten dolgoztak, és hazájukból hozták a bor szeretetét. Az első kóstolókat 1993 áprilisában-májusában szervezték: saját, jellemzően külföldi barátaikat hívták össze, s bemutatták az akkoriban felbukkant borászokat Gere Attilától Bock Józsefen, Vesztergombi Ferencen át Thummerer Vilmosig, Fekete Béláig, tokaji termelőkig. A kóstolók hatalmas sikert arattak, s az igény irántuk hamarosan lényegesen nagyobb lett, mint amire számítottak. Amikor 93 szeptemberében találkoztam velük, a Society már 300-400 főt számlált. Kezdeni kellett vele valamit.

Ön lett a harmadik a csapatban?

Munkatársat kerestek, aki segít szervezni a havi kóstolókat. A klubtagok vásárolni is szerettek volna, tehát a borokat nagyobb mennyiségben is be kellett szerezni, ki kellett szállítani. Én éppen vártam az alkalmat, hogy a bor közelében dolgozhassak. Egyik napról a másikra átvettem a szervezést. Aztán fokról fokra felépítettük mindazt, amit mára a Bortársaság jelent.

Mindjárt tudta, hogy a kóstoltatás borkereskedéssé növi ki magát?

Dehogy. Jópofa, újszerű dolognak találtam ezt az egészet. Utólag tudom, hogy a kereskedés "magva" benne volt, de akkor ez még nem volt egyértelmű. Gyakran a kényszer alakította lépéseinket. Nem volt irodánk, boltunk, raktárunk, de egyre nagyobb szükség volt ezekre. 1994 végén, 95 elején ráakadtunk Budán a Batthyány utcai helyiségünkre, ahol ma is működik szaküzletünk. Ha már megvolt a bázis, megnyitottuk a közönségnek, ez is magától adódott.

Mikor vették fel az első alkalmazottat?

Az első kollégám egy szállító volt. Eleinte hetente egy-két napot dolgozott. A mai napig nálunk van. 1994 őszén megszereztük első gasztronómiai vásárlóinkat. Akkor már ezzel a területtel is kellett foglalkoznia valakinek. Ekkor szállt be az öcsém, Tálos Gábor.

Néhány tucat kartonnal kezdtek tehát. Ma hol tartanak?

Forgalmunk az idén meghaladhatja a másfél millió palackot. Pontos statisztikákat nehéz beszerezni, de azt hiszem, a jó minőségű borok piacán ott vagyunk a legjobbak között. Tavalyhoz képest legalább húszszázalékos növekedést érhetünk el 2004-ben.

Hogyan választják ki az együttműködésre érdemes borászatokat?

Életünk és a munkánk nagy részét ösztönösnek látom. Filozófiáról nehéz beszélnem, két momentumot azonban kiemelnék. Az egyik: a 90-es évek elején hirtelen tucatnyi borászat jelent meg. Aztán a bővülés megállt, aránylag szűk körre korlátozódott a minőségi borpiac. Muszáj volt változtatni ezen. Az ágazat nem szólhatott tíz-húsz - amúgy jó - borászatról. Az elejétől kerestük az újakat, igyekeztünk találkozni új emberekkel, figyeltük, mi történik az országban, ki tűnik fel borversenyeken és másutt. Később, a cég növekedésével nagyon sok megkeresés érkezett. Az új kapcsolatokat mindig több szempontból vizsgáljuk. Az emberi tényező nagyon fontos. Sokat számít, milyen viszonyt tudunk kialakítani a borásszal. Ehhez jönnek a szakmai szempontok, a precizitás, a felkészültség, az, hogy a termelő érti-e a piacot. Hiszen gyakran a nulláról kell felépíteni valamit.

Ma már elsősorban a borászok keresik meg önöket?

Gyakran. Az ismert szereplők mögött jelentős számú kisebb-nagyobb borászat létezik, amelyek szeretnének megjelenni a piacon. Ám ez rettentően nehéz.

Sokukat vissza kell utasítaniuk?

Előfordul. Azzal együtt is, hogy nyitottak vagyunk, mindenkit meghallgatunk, minden mintát megkóstolunk. Keressük a legjobbakat, mert nagy szükség van a szélesebb választékra, és ez nemcsak a Bortársaságra, az egész magyar borpiacra érvényes. Szeretnénk nem elmenni a felfedezésre érdemesek mellett, de mindenkivel sajnos nem foglalkozhatunk. Ma nagyjából negyven borászattal dolgozunk. Az ő piaci helyüket megtalálni és karbantartani is komoly feladat. Ettől függetlenül 2004-ben is voltak, és lesznek a jövőben is új neveink.

Külföldi választékuk is bővül.

Mostanában több megkeresés érkezik külföldről, mint itthonról. A világ borpiacán több szegmensben telítettség van, a túltermelés eladási kényszert generál, tehát keresik az új lehetőségeket. Mi még játéknak, szolgáltatásnak fogjuk fel a külföldi borok forgalmazását. Ám az érdeklődés nő. Az emberek nyitottak, érdekli őket, mi történik a világban, és ez a bor kapcsán is megmutatkozik.

Hogyan tovább? Mekkora és milyen Bortársaság szerepel a hosszú távú tervekben?

Organikus fejlődésről szeretünk beszélni. Soha nem próbálunk nagyobbat lépni, mint amekkorát lehet. Elvi elképzelésünk, hogy létrehozzuk Magyarország első nagyobb borszaküzlet-hálózatát. A márkanév a lényeg, a Bortársaság: az üzletek száma saját bővítés, vagy meglévő boltok integrálása révén gyarapodna. Az idén a fővárosban megdupláztuk szaküzleteink számát: kettőről négyre. A napokban Debrecenben nyitunk új boltot. Most arra készülünk, hogy a nagykereskedelemről és a gasztronómiáról külön cégbe válasszuk le a kiskereskedelmet. Ez utóbbi vállalkozásban Palotai Zoltán, a nyár folyamán integrált Le Sommelier-boltok tulajdonosa is partnerünk.

Úgy tudni, külföldi befektetőkkel is tárgyaltak együttműködésről.

Érkeztek megkeresések. Ám ezek csak beszélgetésekhez vezettek. Úgy látom, a közeljövőben a Bortársaságnál ilyen téren nem történik változás. Szeretnénk saját magunk erejéből építkezni. Ha később a nagy hal netán meg akarná enni a kis halat, átgondoljuk, mit tegyünk.

Addig nagy hallá kellene válniuk.

Megpróbáljuk a magunk módján értelmesen csinálni a dolgainkat, hogy függetlenként is életképesek maradjunk.

Nemsokára megjelenik Magyarországon az osztrák Wein und Co., később talán jönnek mások is. Tartanak a külföldi konkurenciától?

A piac átrendeződhet, de én inkább csak a Bortársaságról szeretnék beszélni. Az elmúlt tíz évben összeállt nálunk néhány körülmény, amelyek segíthetnek talpon maradni. Jó a választékunk, kitűnő borászokkal dolgozunk, és ez olyan háttér, amelyre lehet építeni. Ezek a borászatok piacképesek, s kötődnek hozzánk személyesen és üzletileg is. Nemcsak veszek-eladok kapcsolat van közöttünk, sok mindenben együttműködünk. Ezenkívül remek csapatunk van - amelyre büszke vagyok - nem csak a beszerzési oldalon, az értékesítésben is. Kollégáink nagyon jól ismerik a piacot, a piac is ismeri őket, gördülékenyen dolgoznak. A világon természetesen számtalan jó cég van. Üdvözlöm, hogy egy részük megjelenik nálunk, s tudom, hogy sokan járnak majd üzleteikbe. Ám összességében azt gondolom, ha megjelenésük megroppantja a magyar piacot, akkor valami nagy hiba van benne. Ennyire azonban nem lehet kicsi és kialakulatlan ez a piac.

Sokan arra számítottak, hogy az európai uniós csatlakozással elárasztják a magyar polcokat a külföldi borok. Ez egyelőre nem következett be. Ön mire számít?

A termék, a márka, a borászat meg akar jelenni nálunk, megpróbálja megtalálni forgalmazóját. A borpiacot nehéz szegmentálni, és nehéz megjósolni, mely kategóriákban mi történhet a későbbiekben. Ugyanakkor: ami Németországban 1,99 euróba kerül, és nagyon olcsó, az Magyarországon 500 forint, és már nem tömeg-, hanem majdnem alsó középkategória. Ha egy ilyen bor nagy mennyiségben akar megjelenni nálunk, szembe kell néznie azzal, hogy nem számít olcsónak. Szerintem tehát itt nem lesz nagy csata. Ezek a borok nem tudnak többet, mint a hasonló magyarok. Az a piac pedig - a magas minőségű boroké -, ahol mi dolgozunk, évente tízmillió palackot jelenthet manapság. Ebben a kategóriában bővülés várható. Már van pénzük az embereknek, hogy kicsivel jobbat próbáljanak, három-öt euró között vásároljanak bort. Talán itt van támadási felület.

Hogyan látja a prémium kategóriájú, minőségükhöz képest olykor túlontúl drága borok esélyeit?

Magyarország sokáig el volt zárva a külvilágtól. Sajátos rend alakult ki nálunk, saját értékekkel, kategóriákkal. A magyar piac teljesen független volt az európaitól. Bizonyos anomáliák is kialakultak. Amit mond, helytálló: a több ezer forintos borok esetében - a felső közép- és a prémium szegmensben - látszik, hogy a piac gondolkodik, reagálni készül. Ha az emberek rájönnek, hogy találhatnak jobb borokat olcsóbban, mérlegelni fognak. Az árakat az egyéni vásárlói döntések fogják beállítani.

Van keresnivalójuk a magyar boroknak a nemzetközi piacon? Vannak borvidékek, amelyek kiemelkedhetnek?

Bizonyos kategóriákat igyekszem nem használni. A borvidék ilyen kategória. Nem vitás, egyes borvidékek felfutása sikeresebb volt, mint másoké. Ám azt mondom: egy jól felépített, szakmailag átgondoltan működő borászat borvidéktől függetlenül abszolút sikeres lehet. A borásznak meg kell tudnia fogalmazni, mit akar, és el kell készítenie a bort, amely az adott termőhelyből kihozza a maximumot. Sokkal nyitottabban kell hozzáállni ehhez a kérdéshez. Összességében is az tesz jót a magyar borászatnak, ha nem klisék alapján gondolkodunk róla. A magyar borászatnak egyéninek kell lennie. Egyéniségekre van szükségünk. Sokkal jobb és sokkal színesebb, sikeresebb is lehetne az ágazat, ha a kliséket félredobnánk. Ha mind többen tudnák felvállalni, kik ők, hol élnek, s meg mernék alkotni a saját borstílusukat. Ebben látom a jövőt. Adottságai miatt Magyarország arra nem alkalmas, hogy néhány nagy borászat egészében lefedje. A világ is a sokszínűség felé megy. A borkészítésnek az egyénhez, a stílushoz, a környezethez kell kötődnie. Ez nemcsak föld, geológia, klíma és technológia. Engem az izgat, hogy egy adott személy egy adott időben és környezetben mit tud megvalósítani.