BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újdonságok határon innen és túl

Rég volt - szeptember 9-12. között -, de igaz volt: a tizenharmadik nemzetközi bor- és pezsgőfesztivál ismét rekor-dokat döntögetett. A standok között jártunkban-keltünkben jó néhány újdonsággal ismerkedtünk meg.

A várbeli borkiállítás és -vásár azon események egyike, ahol a magunkfajta érdeklődőnek lehetősége nyílik alaposan és egy (vagy két-három) szuszra felmérni, hol és merre tartanak a hazai termelők és kereskedők. Újdonságok sora tűnik fel ilyenkor a standokon, lehet szemezgetni s belőni, mi az, amiből később érdemes lesz palack-, esetleg kartonszámra felhalmozni. Teljes képet alkotni lehetetlen, azt egy rövid összefoglaló keretében ismertetni még inkább az. Egy-két momentumot villantunk fel tehát az alábbiakban.

Kezdjük Tokajjal. Az ország első borvidékének tekintett, általunk nemegyszer megénekelt régió borászatai hozták a szokásosan magas színvonalat. Három pincészetet említünk meg most, újakat: a Béres Szőlőbirtok rövidesen berobban a köztudatba. Az első, 2003-as évjárat Bárdos Sarolta keze alól kikerült borai mind remekek. Különösen az a száraz furmint. Ez a markáns, súlyos, mégis szikrázó tétel az eddig ismert legjobbak mellé kívánkozik. Kedvező a véleményünk a Dorogi testvérek furmintjáról, és nagyon tetszettek a Patrícius Borház 2000-es aszúi is, amelyeknek szép karriert jósolunk.

A vörösek vonatkozásában megint az e hasábokon rendszeresen agyondicsért mesterek munkáit emeljük ki. Először is, Franz Weninger elhozta 2002-es Spern Steiner cabernet franc-ját. Hatalmas vitalitás van a borban, és nem kevésbé virulens a 2002-es Spern Steiner syrah. Némi megtorpanás után újra csúcsra jár a Vylyan: 2003-as pinot noirja az 1998-ast és a 99-est idézi, a dűlőszelektált syrah revelatív. Tovább kapaszkodik felfelé képzeletbeli ranglistánkon az egri Lőrincz György: 2002-es superior bikavérje erőteljes, miként fehérjei - pinot gris, olaszrizling, Napbor - is érintés nélkül átviszik a magasra tett lécet.

Apropó, fehérek: ezúttal Fekete Béla 2002-es hárslevelűje tetszett a leginkább - melyet, miként lentebb olvasható, dugóhúzásilag rögvest megmértünk -, és csak jókat mondhatunk Bussay László 2003-as traminijéről is. Essék pár szó a Hilltop Neszmély tradicionális, 1999-es Unió Brut pezsgőjéről: kóstolásakor sziporkázott az évjáratos nedű.

Külön bekezdést indokolt szentelni az egyre nagyobb számban jelentkező külföldieknek. A közeli és távoli országok borainak gyors beáramlásától butaság volt tartani, lassú, ám biztos megjelenésükkel mégis számolni kell. Ahogyan arról már értekeztünk, jön a Wein & Co Ausztriából, máris hoztak néhány finomságot, főként fehérben: Pragertől Grüner Veltlinert, Polztól sauvignon blanc-t, Alois Krachertől késői szüretelésű muskotályt, mind remek, kristálytiszta kézműves darab, versenyképes árakon. Bemutatkozott Dél-Afrika is, kóstoltunk Nederburgot és KVW-t, chenin blanc-t, pinotage-t, syrah-t, egyebeket: tökéletes technológiával készült, hibátlan borok.

Szóval, ideje odafigyelni, s ha megijedni nem is kell, felkészülni helyénvaló.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.