Elvesztett esély

Az amatőr és felelőtlen politizálást méltó módon "jutalmazó" elnöki döntés, miszerint José Manuel Barroso elvette az energiabiztosi posztot Kovács Lászlótól, nemcsak a kormányt, de a hazai energetikai szakmát is megalázta. Akármekkora meglepetésként hatott ugyanis annak idején az azóta exkülügyminiszter jelölése erre a tisztre, tény, hogy ezen a területen Magyarország valóban hozzáadhatott volna valamit Európához.

A magyar energetikai szakma ugyanis méltán büszke múltjára és jelenére. Megkockáztatom: a huszonötök közül aligha tudna más a miénknél fényesebb névsort összeállítani olyan kiváló tudósokból és feltalálókból, akik a modern energetikára döntő befolyást gyakoroltak. Jedlik Ányos ősdinamója, Zipernowsky Károly, Déri Miksa és Bláthy Ottó transzformátora, Bánki Donát turbinái, Kandó Kálmán villanymozdonya, Szilárd Leó (és Fermi) első atomreaktora, Heller László és Forgó László hűtőtornyai - mind a modern villamosenergia-ipar kialakulásának mérföldkövei.

Az elmúlt másfél évtizedben a magyar energetikai szakma (el)ismertségét és megbecsülését a hagyományosan nagy múltra visszatekintő mérnöki és műszaki eredmények mellett tovább növelték azok a sikerek, amelyeket Magyarország az energiaszektor piackonform átalakítása és újraszabályozása révén ért el. A villamosenergia- és gázszolgáltatási szektor újkori átalakítási folyamata az 1990-es évek elején, az állami monopóliumok társaságokra bontásával indult el. Ezt követően az egymást váltó kormányok következetesen és kíméletlenül hajtották végre a szektor reformját. Az energiaár-támogatások megszüntetésével a szektor önfinanszírozásának megteremtése, a nagyarányú privatizáció, a modern energetikai szabályozás kialakítása - a Magyar Energiahivatal 1994. évi megalakítását követően -, s végül az energiapiaci verseny elindítása lehetővé tették, hogy a hazai energiaszolgáltatás ma biztonságos ellátást nyújtó, állami támogatásra nem szoruló, új befektetéseket vonzó alap-infrastruktúrája legyen a magyar gazdaságnak. Ezen teljesítmény talán még szembeötlőbb, ha eredményét más, hasonló gazdasági súlyú és társadalmi jelentőségű, a mélyreható átalakítást "megúszó" szektorok szomorú jelenével vetjük össze: államvasutak, egészségügy, felsőoktatás, úthálózat fejlesztése. A szektorreform mélysége és sikere nemcsak az új tagállamok közötti első helyezéshez elegendő, de az unión belül is modellértékű. Mindezen eredményt nem lehet elvitatni a szakmától akkor sem, ha oly sok politikai vita is folyik a privatizáció értelméről, a gázárakról és arról, hogy a piac még nem működik olyan jól, mint ahogyan szeretnénk.

A magyar modellre épül a Brüsszel által szorgalmazott és hőn áhított délkelet-európai energiapiaci integrációhoz javasolt piaci modell. Budapest a szellemi központja a 20 közép-, kelet- és dél-európai, valamint közép-ázsiai ország, illetve Orosz- és Törökország energetikai szabályozóit tömörítő Energiaszabályozók Regionális Egyesületének. A magyar fővárosban zajlik ezen országok energiaszabályozóinak, állami alkalmazottainak rendszeres továbbképzése. Németország most alakuló energiaszabályozó hatósága behatóan tanulmányozza a magyar tapasztalatokat. Végre valamit jobban tudunk, mint sok európai kollégánk, klub- és versenytársunk.

Néhány hétig azt hittük, hogy amit ez a szakma elért, saját kárán és sikerein keresztül megtanult, abból most Európának is adhatunk valamit. Ehelyett Európa megkapja a költségvetési politikában és az adózásban szerzett magyar tapasztalatokat. A nyilainktól sem kellett jobban tartaniuk!