A kemping jövő áprilisi átadásával befejeződik a Sárvári Gyógyfürdő Kft.-nél néhány éve elindított, több milliárd forint értékű teljes rekonstrukció. A rövidesen megkezdődő kétszázmillió forintos korszerűsítés eredményeképpen 2005 áprilisától - a német autóklub besorolása szerint - négycsillagos kemping várja a vendégeket. Bár az idén a fejlesztések miatt még veszteséges a gyógyfürdőtársaság, ám jövőre jelentős javulást várnak - közölte Vörös Imre ügyvezető igazgató.

A társaság két éve fejezett be egy négymilliárd forint értékű fürdőfejlesztést, amelyet a Széchenyi terv kétmilliárdos támogatásával sikerült megvalósítani. Ennek eredményeként megújult a gyógyászati részleg, és egy korszerű fitnesz-wellness egységet alakítottak ki. A tavalyi évben a városi önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő társaság szolgáltatási köre egy négycsillagos hotellel is bővült. Ezt a szolgáltatási palettát egészíti majd ki a korábbi kétcsillagos kemping.

Mint Vörös Imre elmondta, a nyitást követő első teljes évben a gyógyfürdőben a tervezettnél élénkebb volt a forgalom, hiszen az 580 ezer látogató kiugróan magas forgalmat mutat. A felújítás tervezésekor a megvalósíthatósági tanulmányban 360 ezer fővel számoltak, míg az idei üzleti tervben 430 ezer látogató szerepelt. Ugyanakkor ez az év kevéssé sikerült, aminek egyik oka volt a felújítási munkák előkészítése miatt a kemping bezárása, míg a másik ok a szokatlanul hűvös nyár. A négycsillagos hotel megnyitása is kedvező eredményt hozott, hiszen a nyitást követő első hónapokban 70 százalék körüli volt a foglaltság, míg ezt követően folyamatosan 90 százalék körüli a kihasználtság. Az egy szobára jutó árbevétel meghaladja a 16 ezer forintot, ami kiugróan magasnak számít - mondta Vörös Imre.

A jövő évben már jobb gazdasági eredménnyel számolnak a társaságnál, hiszen a kemping megnyitásával egy színvonalas, jobban költő réteggel bővül vendégkörük. Reménykednek a kedvezőbb időjárásban is, aminek a strand forgalmának javulásában van fontos szerepe.

Az elmúlt közel hat évben egyébként mintegy 30 milliárd forint állami támogatással becslések szerint csaknem százmilliárd forint értékű fürdőfejlesztés kezdődött meg országszerte. E program része a büki kétmilliárd forint értékű bővítés, a kehidakustányi 2,3 milliárd forintos zöldmezős beruházás, illetve a sárvári fejlesztés. Ugyancsak e program része a jelenleg folyó, mintegy tízmilliárd forintos egerszalóki komplexum építése is. Szakemberek szerint e fejlesztéssel Magyarország az EU-csatlakozást követően még évekig kedvező pozíciót tud elfoglalni a szomszédos országok hasonló létesítményeivel folytatott versenyben. Nálunk ugyanis még mindig kedvezőbbek az árak, és a szolgáltatások színvonala a fejlesztések eredményeképpen hasonló, mint például a közeli ausztriai fürdőkben.