Kína: egyedül nem megy

Együtt kell működniük a nagy ázsiai gazdaságoknak a szibériai kőolaj- és földgáztermelés növelése érdekében - jelentette ki a napokban a szervezet vezetője. Claude Mandil szerint az összefogást közvetítőként a szervezet is segítené.

Ázsia fő energiaellátója egyre inkább a szibériai távol-kelet lesz, így Kína, Japán és Dél-Korea hasznát látná, ha együtt kutatnák fel az ottani erőforrásokat. Nyilvánvaló, hogy az érintett országoknak erősebb érdekük fűződik az együttműködéshez, mint az összeütközéshez - mutatott rá Mandil.

Japán és Kína versenyben áll az orosz olajlelőhelyekért, de Dél-Korea is úgy tekint Oroszországra, mint lehetséges fő ellátójára. Az erőforrásokban szegény Japán már pénzt is ajánlott az ottani feltárásokra, olajmező-fejlesztésekre, sőt a Csendes-óceánig vezető olajvezeték építésére is. Kínának is egyre több olajra van szüksége, hogy kielégítse lendületesen fejlődő gazdasága energiaigényét, ezért erősen lobbizott Moszkvánál egy Szibériából Kínába olajat szállító vezeték építése érdekében. Mint a Világgazdaság is beszámolt róla, az orosz kormány körülbelül másfél éve meg is hozta erre vonatkozó döntését. Ám később a döntésről szóló bejelentését nem végleges nyilatkozatnak minősítette, s azóta sem történt haladás az ügyben. Az ok, hogy az országnak nincs pénze egyszerre két nagy vezetékprojektre, viszont a hoszszabb és drágább építést jelentő csendes-óceáni beruházást - mint fent említettük - a japánok is pénzelnék. Az is visszavetette a Kínának történő szállítások előkészületeit, hogy időközben a kínai olajexportban érdekelt Jukosz olajtársaság kiesett az orosz vezetés kegyeiből. A japán megrendelőknek viszont főként a Lukoil - a legnagyobb orosz olajcég - adhatna el olajat. A Jukosz, a második legnagyobb orosz olajtársaság olaja eddig vasúton jutott el Kínába. Ám a társaságnak az utólag rárótt adókötelezettség miatt fizetési nehézségei vannak, emiatt kínai kivitele akadozik, szeptember óta nem tudunk újabb szállításról. Riválisa, a Lukoil eközben jelezte: arra készül, hogy vasúton Kínába (és Japánba is) szállítson olajat.

Mindebből Kína számára egyelőre az a fontos, Oroszország ügyeljen rá, hogy - ezen, vagy azon a cégen keresztül, de - juttasson neki olajat.

Ázsia azonban pillanatnyilag nem az oroszoktól, hanem a közel-keleti olajszállítóktól függ. Ám hiába az ottani bőséges kínálat, az ázsiaiak nem támaszkodhatnak kizárólag rájuk. A Közel-Keleten ugyanis erős a terrorizmus veszélye, a politikát bizonytalanság jellemzi, mindezek tetejében kalózok fosztogatják a szállítmányokat a Malaka-szorosban. Ilyen helyzetben felértékelődnek más térségek szénhidrogénkincsei.

Az energiaügynökségnek az idén készült előrejelzése (IEO 2004) szerint a legerőteljesebben az iparilag fejlődő országokban, ezen belül is Ázsiában nő az energiafelhasználás 2025-ig. Miközben a globális várhatóan a GDP évi 3,0 százalékával fog emelkedni a vizsgált időszakban, az ázsiai régióé évi 5,1 százalékkal. Várható, hogy 2025-ben a fejlődő Ázsia energiaigénye a mostani kétszeresére nő majd. Ezzel a világ teljes energiafelhasználásának 40, a fejlődő világénak pedig 70 százaléka jelentkezik a földrész országaiban.

A kérdést a minap taglalta a China Business Weekly is. A szaklap az ország egyik feladataként a széntől való függés csökkentését jelöli meg, másikként pedig az energiaipar fejlesztését - egyre gyakoribbak ugyanis az ottani energiaellátási zavarok. Egyelőre azonban még éppen a széntüzelésű erőművek fejlesztésén keresztül oldhatók meg ezek a zavarok. Csakhogy nagyon drágán. A széntüzelésű erőművek károsanyag-kibocsátásának csökkentése ugyanis igen nagy terhet ró az érintett vállalatokra, az emiatti betegségek kezelése is óriási többletkiadás a közegészségügynek, s a megbetegedett dolgozók munkából való kiesése is komoly kárként jelentkezik - fejtette ki egy pekingi szakmai fórumon a nyár végén Fred Hu, a Goldman Sachs ázsiai egységének ügyvezető igazgatója.

Egy nemrég készült tanulmány szerint évente a kínai GDP közel 8 százalékát kell a széntüzelésű erőművek okozta veszteségekre költeni az 1970-es évek óta. Ez majdnem annyi, mint amennyivel (9 százalék) az ország nemzeti összterméke évente nő. Vagyis váltani kell.

A kínai energiamixben a szén ma 70 százalékot képvisel. Az arányt 2020-ig 60 százalék alá szeretnék szorítani.

Érdekes módon egyébként éppen az ország fő széntermelő tartománya, Sanszi szenved energiahiányban. Ott ugyanis kevés a víz, amire pedig a széntüzelésű erőművek működéséhez szükség van.

A kínai energiastratégia a szén arányának csökkentése mellett előírja a szénhasználat hatékonyságának javítását, a tisztább, a fenntartható energiatermelés eszközeinek - szél, nap - fokozottabb igénybevételét, sőt az atomenergia előállításának növelését is.

A kínai energiaellátás biztonsága ma már az egész világ figyelmét leköti. A szénfelhasználással kapcsolatos gondok közül különösen nyomasztó Kínának a 40 dollár fölötti olajár. Helyi szakértők szerint támogatni kell az energiatakarékos technológiákat, hogy átvészeljék a nehéz időket.

A takarékoskodás pillanatnyilag mégsem megoldás, mert nem azonos azzal, hogy a szükségesnél kevesebb energiát lehet felhasználni. Ezzel nem oldódik meg az áramkimaradások problémája - mutatott rá Csu Feng-csi, a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság Energiakutató Intézetének főtanácsadója. Viszont elismerte, hogy a 2020-ig szóló kínai gazdaságfejlesztési terv teljesíthető úgy is, hogy hozzá nem használnak fel vele arányosan növekvő mennyiségű energiát. A kulcs a hatékonyabb energiafelhasználás. Ennek mutatója a főtanácsadó szerint az elmúlt 20 évben 64 százalékkal nőtt, de még bőven van tere a fejlődésnek.

Kínában erősen támogatják a tengerre telepített szélparkok építését is. Bevetésükkel olcsóbban állítható elő villamos energia. Vang Jinan, a Kínai Tudományos Akadémia kutatója kilowattóránként fél jüanra (6 centre) teszi a szélerőműben előállított áram költségét. Az így termelt áram sokak szerint megvásárolható, elérhető - mondta, ám nem közölt összehasonlító adatokat a szénerőművekből származó áram áráról.