A sí drága sport, de az emberek szívesen áldoznak rá. Szakértők szerint egyre népesebb a síelők tábora, bár tendencia az is, hogy egyre kevesebb pénzt költenek a sportkedvelők. Magyarországról évente 5-600 ezer ember jár síelni - legalább hat napra - valamelyik külföldi síparadicsomba, de sokan vannak közülük, akik kétszer is kiruccannak egy szezon alatt. Az utóbbi években folyamatosan bővült azoknak az iskoláknak is a száma, amelyek rendszeresen szerveznek tanulóiknak ilyen utakat.
A magyar sípiac méreteit legjobban az értékesített lécek számával lehet szemléltetni. Tavaly mintegy 15 ezer pár új sítalpat adtak el, de nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy óriási a kínálat a használt felszerelések területén is. Becslések szerint az eladott használt lécek száma legalább akkora, mint az újaké.
Noha Magyarország természeti adottságaival, versenyzőivel és a síelők számával sem tudja felvenni a versenyt a sportág nagyhatalmaival, a felszerelések terén van egy hazai társaság, amely nemcsak Magyarországon hívja fel magára egyre jobban a figyelmet; a régióban is mind inkább ismertté válik a neve.
Kovács Barnabás, a magyar síválogatott korábbi edzője még tíz évvel ezelőtt kezdett el platnikat, azaz kötésemelőket gyártani az Arborea Kft. révén, jelenleg pedig már saját márkájú síléceket forgalmaz, amelyekre mind nagyobb számban kap külföldről is rendelést. A kötésemelő már kifutó dolog - mondta érdeklődésünkre a szakember, jelezve, hogy ma már az összes nagy gyártó ezzel együtt kínálja sítalpait. Ugyanakkor hangsúlyozta: volt, hogy 35 ezer párat gyártottak belőle, amelyből 20 ezret például Csehországban adtak el.
Ezen a piacon azonban a három éve jelen lévő másik cége, az Explosiv Group Kft. folyamatosan terjeszkedik. Már az első szezonban sikerült 1000 párat eladni az amúgy a bulgáriai Csepelaréban gyártott lécekből. Az ottani üzem az Atomic legnagyobb beszállítója 200 ezer párral, és itt készül az Atomic öszszes sícipője is. Az Explosiv lécekből tavaly már 2500 darabot adtak el, az idén pedig várhatóan a teljes piac 20 százalékát lefedi a magyar márka, ami azt jelenti, hogy 3 ezret is meghaladja majd ez a szám - jelezte Kovács Barnabás. Legalább ekkora mennyiséget forgalmaznak a márkából az idén külföldön is: nagy részét Oroszországban, Romániában értékesítik, de próbálkoznak a spanyol a holland, a francia és az olasz piac meghódításával is.
A magyarországi piaca nagyon árérzékeny, így mindenképpen előnyt jelent, hogy a magyar márka a nagy nevű társaihoz képest általában jóval alacsonyabb áron elérhető. Egy-egy léc akár 50 százalékkal is olcsóbb versenytársaihoz képest, miközben a kínálat nagy, ráadásul az alaptípus öt különféle színben is árusítják a boltokban.
Ha valakinek még nincs sífelszerelése, akkor bizony mélyen a zsebébe kell nyúlnia: csak a legszükségesebb használt felszerelési tárgyak (léc, kötés, cipő, nadrág, kabát) beszerzése is legalább 50 ezer forintba kerül, ha viszont újakat vásárolna a síelni vágyó, akkor minimum 100 ezres kiadásra számíthat. Aki pedig jó nevű márkára, a legújabb dizájnra és minőségre vágyik, sok száz ezer forintot költhet el.
Noha Magyarország természeti adottságai nem biztosítanak jó lehetőségeket a sportág szerelmeseinek, a közelben lé-vő síparadicsomok tömegesen vonzzák a magyarokat. Az első számú célpont várhatóan továbbra is Ausztria marad, de egyre jobban érzékelhető például az is, hogy megszűnnek a nagy különbségek a nyugati és szlovák síterepek között. A szlovák pályák iránti vonzalom fokozatosan növekszik. Kovács Barnabás szerint ez annak tudható be, hogy az utóbbi években a nagy síközpontok osztrák és német tulajdonba kerültek, s ma már a nyugati terepek színvonalához mérten jól előkészített pályákkal várják a látogatókat, miközben az árak azért még mindig alacsonyabbak, mint másutt. A távolság és a növekvő árak miatt az utóbbi időben csökkent azoknak a száma, akik Franciaországba utaznak síelni. Szlovéniát és Olaszországot viszont még most is sokan célozzák meg.
Versenyszerűen 300-an síelnek Magyarországon. A mostani szezonban számos világversenyt, köztük universiadét és világbajnokságot is rendeznek a különböző szakágakban, amelyeken 15-18 magyar versenyző vesz részt. A megmérettetések ezúttal ráadásul mindennél fontosabbnak bizonyulhatnak, hiszen most lehet kvalifikációt szerezni a jövő évi torinói téli olimpiára.
A magyar versenyzők félkészülését nehezíti, hogy a sporttág állami támogatása nem emelkedik 2005-ben. Tavaly összesen 13 millió forintos segítséget kapott a Magyar Síszövetség (MSSZ). Ebből 9 milliót a Magyar Olimpiai Bizottság adott az MSSZ számára, míg a fennmaradó részt a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium utalta át számlájukra - jelezte Pignitzky Péter, az MSSZ főtitkára. Mint mondta: ez az összeg nem fedezi a kiadásokat. Az MSSZ-t a Nemzetköz Sí- és a Nemzetközi Biatlonszövetség 9-8,5 millió forinttal segítette, míg az osztrák Steiermark tartománnyal kötött megállapodás értelmében 22,8 ezer eurós lakhatási támogatást kapnak a kint edzőtáborozó magyar versenyzők.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.