BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lelassult a Sulinet Expressz

Visszaesett a Sulinet Expressz program forgalma tavaly, a 2004. decemberi értékesítés például az egy évvel korábbi, több mint 14 milliárd forint felét sem érte el. Úgy tűnik, a tavaly júliusi változtatások és a megfelelő tájékoztatás hiánya lefékezték a programot.

Több mint felével, 6,8 milliárd forintra csökkent a Sulinet Expressz program forgalma tavaly decemberben 2003 hasonló időszakához képest. Az informatikai eszközökhöz való hozzájutást megkönnyítő, 2003 júliusában útjára indított program keretében 2004-ben 22,4 milliárd forint értékben adtak el különböző eszközöket. Ez komoly visszaesést jelent, hiszen 2003-ban mindössze hat hónap alatt 22,7 milliárd forintért adtak el informatikai eszközöket a programban részt vevő cégek.

A Sulinet Expressz 2004-ben több jelentős változáson is átment. Március elején a támogatott termékek köréből kikerültek a digitális fényképezőgépek, amely nagymértékben hozzájárulhatott a gyenge 2004-es decemberi eredményekhez.

Még átfogóbb változások történtek a múlt év nyarán. Július elsejével a jogosultak körét kiterjesztették valamennyi adófizető magánszemélyre, amelynek elvileg növelnie kellett volna a forgalmat. Ugyanakkor a program keretében vásárolt termékekre a módosításokat követően már csak 50 százalékos adókedvezmény jár, igaz, ennek felső határa az eredeti változatnak megfelelően 60 ezer forint maradt, legalábbis 3,4 millió forintos éves jövedelemig. Az ennél többet keresők adókedvezménye pedig a 3,4 millió forint feletti rész 10 százalékával csökken. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy négymillió forintos éves jövedelem mellett már nem vehető igénybe a kedvezmény.

Érezhetően csökkent a Sulinet Expressz-forgalom a HRP Hungary Kft.-nél, amelyben nagy szerepet játszott, hogy március elején a digitális fényképezőgépek kikerültek a támogatott termékek köréből - közölte érdeklődésünkre Solt Géza, a társaság ügyvezető igazgatója. A Magyarország egyik vezető általános informatikai disztribútorának számító cégnél tavaly decemberben elmaradt az a roham, amelyre a 2003-as tapasztalatok alapján számítani lehetett volna, a forgalom 40 százaléka volt az egy évvel korábbinak. Nagyon sokan nem éltek a Sulinet Expressz kínálta lehetőséggel, amiben közrejátszott, hogy a nagy forgalmazók - Media Markt, Electro World, Tesco, Auchan, Euronics - hirdetéseikben nem adtak elég nagy hangsúlyt ezeknek a termékeknek - tette hozzá Solt Géza. A forgalom visszaesésében nagy szerepet játszott a jogosultak megfelelő tájékoztatásának hiánya is - véli Solt Géza.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.