BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyugaton még drágább a földgáz

Holnaptól fogyasztástól függően 4,5-8 százalékkal emelkedik a földgáz végfogyasztói ára. A magyarországi fogyasztókat aligha vigasztalja, hogy a nyugat-európai országokban a hazainál is lényegesen többet kell fizetni a gázért. Igaz, az elmúlt években folyamatosan csökkent ez a különbség.

A holnaptól élő új gáztarifák fényében csekély vigasz, hogy a nyugat-európai fogyasztók a magyarországinál lényegesen magasabb gázárakkal kénytelenek együtt élni. Az összehasonlítást ugyan némiképp nehezíti, hogy a régi uniós államokban nincsenek a magyarországihoz hasonló közüzemi, hatósági árak. Ezzel együtt szakértők becslése szerint az eltérés három-négyszeres a magyar fogyasztók javára. A következő években azonban a magyar árak is minden bizonynyal folyamatosan közelíteni fognak a nyugat-európaiakhoz - véli Belyó Pál, az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet igazgatója, hozzátéve, hogy már az elmúlt évtizedben is számottevően csökkent a különbség. Tíz évvel ezelőtt még ötször-hatszor annyiba került a földgáz nyugaton, mint Magyarországon. A kelet-közép-európai országokban a magyarországihoz hasonló a helyzet, tekintve, hogy egyelőre kevésbé érvényesülnek a szabadpiaci elvek.

Ugyanakkor az elmúlt évben Nyugat-Európában eltérő mértékben ugyan, de tovább drágult a földgáz, a szokásoknak megfelelően néhány hónapos késéssel követte a rekordokat döntögető olajárat. Az országonkénti különbségek másik forrása az eltérő adótartam. Ráadásul a földgázellátás a nyugati országokban is néhány nagyvállalat kezében van, amelyek koncentrációja az elmúlt években is folytatódott. Elemzők a nyugati országokat illetően 2005-ben további 10-15 százalékos áremelkedést prognosztizálnak, elsősorban a magasan stabilizálódó olajárakkal öszszefüggésben.

A magyar gázárakat alapvetően az importárak határozzák meg. Tavaly január 1-jén még 32 forint volt egy köbméter földgáz nagykereskedelmi ára, ez az év végére már 38 forintra kúszott fel. A dollár tartós gyengülése mindenesetre a hazai fogyasztóknak kedvez.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.