Kedvező szabályozás esetén az ENSZ szakértői szerint akár a kétezermilliárd dollárt is elérhetik a megújuló energiaforrásokra alapozott energetikai befektetések a világban. Ezzel együtt egyre nyilvánvalóbb, hogy a tisztább áramért a fogyasztóknak is mélyebben kell a zsebükbe nyúlni. Ez pedig azt jelenti, hogy a termelőkapacitások selejtezése során drágább források lépnek be a rendszerbe.
A Reuters egy minapi jelentése szerint a brit kormánynak a megújuló energiaforrások bővítését célzó elképzeléseihez a fogyasztóknak az évtized végéig összességében legalább egymilliárd fonttal kell hozzájárulni, másként, önmagában ez a tényező 5 százalékos áremelkedést tesz szükségessé.
A zöld energiaforrások felhasználását egyelőre mindenütt a szabályozási rendszerben biztosított támogatással lehet csak serkenteni, másként a hagyományos fosszilis energiahordozókkal szemben nem volnának versenyképesek a szél-, napenergia-telepek, vagy éppen a biomaszsza-tüzelésű erőművek.
Angliában a tiszta áram meghatározó része az előrejelzések szerint a szélfarmokról érkezik majd. A brit kormány korábban arra vállalt kötelezettséget, hogy 2010-re 10 százalékra bővíti a megújuló források részesedését az elsődleges energiahordozók között.
Magyarország összenergia-mérlegében jelenleg 3,6 százalékos a megújuló energiaforrások részesedése. Az áramtermelésen belül azonban ez a mérték csupán 0,81 százalék. Európai mintára ennek duplázására tettünk ígéretet az évtized végéig.
A fogyasztók jelenleg kilowattóránként 30 fillérrel járulnak hozzá a megújuló források, illetve a kapcsolt hő- és áramtermelés támogatásához, amely éves szinten 12 milliárd forintot jelent. Az állam ezt információink szerint közel ugyanekkora összeggel egészíti ki.
Szakértők emlékeztettek, az áramárba beépített 30 fillér elegendő fedezetet jelentene a zöldforrások arányának tervezett növelésére, abban az esetben, ha ebből a forrásból csak ezt a célt finanszíroznák, vagyis a megújulók nem osztoznának ezen a kogenerációs termeléssel, illetve a hulladékégetői energiatermeléssel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.