A Disznókő lett az év pincészete
A Disznókő Rt. munkájának első hivatalos elismeréseként tekintünk az év pincészete díjra - nyilatkozta a Világgazdaságnak Mészáros László, a társaság vezérigazgatója.
A tokaj-hegyaljai pincészetnek szombaton adják át a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége által alapított elismerést. Mészáros László elmondta: azért is tartják fontosnak ezt a "fejleményt", mert olyan szervezetek ítélték meg kedvezően tevékenységüket, amelyek korábban kritikusan viszonyultak hozzá. A Disznókő ugyanis nem a rendszerváltás előtti utakat követte a bortermelésben; a pincészetet első helyen említik az "új stílusú", Nyugat-Európában is piacképes aszúk készítői között.
Mint arról lapunk annak idején több ízben beszámolt, a 90-es évek második felében "vérre menő" viták zajlottak a "tradicionalisták" és az "új stílus" hívei között, ez az utóbbiak rovására nemegyszer a forgalomba hozatali engedélyek megtagadását is magával vonta.
A száz százalékban a francia Axa Millesime biztosító tulajdonában álló borászat 156 hektárnyi földterülettel bír a Hegyalján, amelyből mintegy 100 hektár a termő. A száraz furminttól az eszenciáig terjedő termékpaletta évjárattól függően volumenben évi 1400-2000 hektoliteres termelést és ugyanekkora értékesítést jelent. A Disznókő több mint harminc országba exportál, éves forgalma átlagosan 350 millió forint körül alakul. Mészáros László elmondta: 1999 óta nyereségesek, immár nemcsak a napi működésüket, hanem új beruházásaikat is képesek önerőből finanszírozni.


