Díjat kér a KA International
Hamarosan Debrecenben nyílik az újabb magyarországi egység a spanyol KA International lakástextileket árusító franchise-hálózatban, s ezt még szeptemberben követi a miskolci és a szegedi - közölte lapunkkal Zsédely Rita, a mesterfranchise tulajdonosaként működő Decorada Kft. igazgatója.
A vezető szerint eddig nem kértek egyedi franchise-díjat, de az év második felében nyíló új egységek tulajdonosaitól már fognak, az összeget több tényezőt egyszerre figyelembe véve alakítják ki, de biztosan jóval elmarad majd a hálózat nyugat-európai tagjainál szokásos 8-18 ezer eurótól. A mesterfranchise tulajdonosa marketingre a partnerrel folytatott kereskedelem nettó értékének öt százalékát kéri, royaltyt azonban nem számít fel.
Arra a kérdésünkre, hogy miért nem terjeszkednek gyorsabban, az igazgató kifejtette: vidéken általában a bérleti jog megvételével, vagyis 10-20 millió forint közötti összeggel lehet beszállni, s ez már-már annyi, mintha magát az ingatlant venné meg a partner. Az üzlethelyiségek egekbe szökött havi bérleti díja is visszatartó, egyes dunántúli városokban 400-600 ezer forintot is kell fizetni. Ha sétálóutcáról van szó és régi az ingatlan, a felújításra további kétmillió forintot kell számítani. Az igazgató tapasztalatai szerint egy 50-60 négyzetméteres üzlethelyiség másfél-két év alatt behozza a befektetést, ha a helyet előzőleg alaposan választják ki és megfelelő a marketing. Ehhez a megtérülési időhöz havi nettó 2-2,5 millió forint szükséges, ezzel számolnak például a MaxCityben most nyílt KA-egységnél is, ahol a havi bérleti díj kissé elmarad a tavaly átadott kecskemétiétől. (MN)


