Teljesen megállt az élet tegnap délelőtt Moszkva déli kerületeiben és a környező településeken, miután robbanás történt az egyik transzformátorállomáson, és a távvezeték-hálózat is megrongálódott. A nagyobb baj elkerülése végett a mérnökök lekapcsolták a sérült állomást az áramellátó rendszerről. Az Egyesített Energiarendszer (EER), az orosz nemzeti villamos energetikai társaság közlése szerint 12-13 erőmű összesen 1200 megawattos kapacitása esett ki egyik pillanatról a másikra, ez annyi, mint a paksi atomerőmű teljesítményének kétharmada. A balesetet feltehetően anyagfáradásra visszavezethető rövidzárlat okozta a 42 éve szolgálatban lévő transzformátorállomáson. A szabotázsakció lehetőségét elvetették. Az üzemzavarban szerepet játszhatott még a 30 fokos kánikula miatt hirtelen megnövekedett áramfelhasználás is.
Anatolij Csubajsz, az EER vezérigazgatója azonnal magára vállalta a felelősséget a balesetért, még azt megelőzően, hogy Vlagyimir Putyin elnök élesen kritizálta a cég vezetését a villamosenergia-rendszer korszerűsítésének lassúsága miatt - jelentette az Interfax. Az egykori miniszterelnök-helyettes szerint hiába duplázódnak évről évre a hálózat korszerűsítésére fordított összegek, egyszerűen nem képesek utolérni magukat.
Áram híján leállt az elővárosi vasút, a troli és a metró 11 vonalából öt. Összesen húszezren rekedtek a föld alatt, teljes sötétségben. Kimenekítésük után a földalatti öt vonalát azonnal le is zárták, s ezer metrópótló buszt állítottak forgalomba. A 15 milliós városban óriási dugók alakultak ki, mert nem működtek a közlekedési lámpák sem.
A kommunikáció akadozott: a két nagy mobilszolgáltatót - Telesystems és VimpelCom - és a Moszkva Telefon vezetékes szolgáltatót tartalék generátorok látták el árammal. A hirtelen túlterhelés miatt mindhárom cég kilátásba helyezte a szolgáltatás korlátozását. Az internetszolgáltatás egy időre megszűnt. A moszkvai tőzsdén egy órára leállt a kereskedés.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.