2005 - egy év, amely nem rengette meg a pannon borvilágot

Gál Tibor borászatának fejlődése most ért abba a szakaszába, amikor már joggal várhattuk az értékes és érdemdús borok megjelenését. Az első évtized építkezéssel és néhány szép tétel felvillantásával telt, aztán a mű elkészült, és minden esély megvolt, hogy sorra kerüljenek elő a zegzugos pincerendszerből a sikerre predesztinált tételek. A Gál család a kamaszkorból épphogy kinőtt ifjabb Tiborral viszi tovább az ügyeket, az esély a felívelésre továbbra is megvan tehát. Csak Gál Tibor, a flying-driving winemaker nincs már - és ez rossz, nagyon.

Kezdjünk fehérben, szárazon. 2003-ban a szélsőségesen meleg időjárás nehéz helyzetbe hozta az e műfajban nyomuló mestereket. Széles, lomha, alkoholos borok születtek. Különösen problematikussá tette ez az épp elstartolt borászatok bemutatkozását. Egy példa: elviekben minden adott volt, hogy a somlói Kreinbacher Birtok repülőrajtot vegyen - szőlőikben, pincéjükben öröm körülnézni -, de a körülmények keresztülhúzták számításaikat.

Lettek kedvenceink ebben az esztendőben is. Az egyik Györgykovács Imre. A somlói kismester nem tud hibázni, 2003-as borai cseppet sem lusták, de tartalmasak és erősek, a megszokott mineralitással és olyan izmokkal, gerinccel, amit bármelyik jobb évjáratú versenytársuk megirigyelhetne. Történt, hogy néhány kibontott palack 2003-as Györgykovács megmaradt a "spájzban". Sima parafa dugóval visszazárva várt sorsára egyikük, több mint két hónapot. Amikor elővettük, élt és virult, szebb volt, mint új korában. Aki találkozott már vákuumdugó alatt két napon belül összenyaklott csúcsborral, tudja, mit beszélünk.

Tetszett más is. A csopaki Jásdi István dűlőszelektált munkái, elsősorban a lőczedombi szürkebarát. Vagy az egri Lőrincz György. (Ám vesszük a bátorságot, és a körülrajongott mesterrel szemben megfogalmazzuk a kritikát: sok a fa. A 2003-as szóláti olaszrizlingben még a vitalitás maga alá teperte a tolakodó hordót, ám a pinot grisben, a Sziráki chardonnay-ban, a piramis csúcsára helyezett Kovászó chardonnay-ban nem volt képes erre.) Vagy Légli Ottó mintaszerű Landord chardonnay-ja és 2004-es sauvignon blanc-ja. Vagy a Nyakas üde, zamatos reduktív tételei. Vagy a jobbnál jobb furmintok: "hagyományosan" az Oremustól, először a Béres Szőlőbirtoktól.

A két legizgalmasabb fehér számunkra a Királyudvar birtokfurmintja, valamint a Pannonhalmi Apátsági Pincészet rajnai rizlingje volt. A kiegyensúlyozott, gazdag és jó ivású Királyudvar-blend ezúttal inkább besöpörte elismerésünket, mint Szepsy István dűlőszelektált Szenttamása. A pannonhalmiak rajnaija meg az első rizling Magyarországon, amely rajnai - és rizling. Eddig is készültek ebből a szőlőfajtából borok minálunk - esetenként egészen jók is, Léglitől vagy Szeremley Hubától -, ám egyik világa sem emlékeztetett a rheingaui vagy wachaui klasszikusokra. Az apátoké olyan: illatos, zamatos, vonzó és elegáns.

Jöjjenek a vörösök. Még várjuk őket. Taklerék, Gere, Tiffánék, Weningerék 2003-as nagyborainak zöme már palackban van, de piacon még nincs. Vannak kivételek. Az egri Bukolyi László, aki bikavérével egy lendülettel felzárkózott a legjobbak közé. Lőrincz György, aki a 2003-as évjáratban megcsinálta azt a pinot noirt, amely a legendás 1998-as Vylyan-reserve-re emlékeztetően elegáns és izgalmas. Bock József, akinek 2003-as syrah-ja hamarabb fogyott el, mint hogy a közönség feleszmélt volna.

Négy nevet emelünk ki a mezőnyből. Az első Konyári Jánosé. Hogy a fiával vállvetve dolgozó borász egyre jobb borokat készít, azt nem csak mi mondjuk, eredmények is bizonyítják: nagyarany Brüsszelben, a legmagasabb pontszám a Pannon Bormustrán. Konyáriék a Sessio merlot-val, illetve a Sigillum Loliense újabb évjáratával igyekeznek hódítani. Bársonyos tanninú, jól érthető boraikkal nincs nehéz dolguk. A második név: Malatinszky Csabáé. A Villányba "fenegyerekként" betört borász végre elkapta a fonalat. 2003-ból kóstoltuk egy kitűnő olaszrizlingjét, jónak találtuk Noblesse cabernet sauvignonját, újra megkedveltük Cabernoirját. Szűretlen cabernet franc-jával még nem találkoztunk - erről a borról helyettünk a külföldi szaksajtó zengett ódákat. A harmadik Heimann Zoltáné. A szekszárdi borász-üzletember pincéjében végre olyan borok készülnek - a merlot-tól a kis szériás pinot noiron át a minden igényt kielégítő Stílusgyakorlatig -, amelyeket a beruházásba feccölt energia alapján régóta vártunk. A negyedik: a Vylyan. Rajongásunk régi tárgya újra teljes fényében ragyog. Debreczeni Mónika és csapata - élén Ipacs-Szabó István főborásszal - ismét nagy dobásokkal hozakodott elő. A 2003-as kadarka és zweigelt kiemelkedő darab, a syrah pedig egyenesen klasszis. Ugyanezen évjárat cabernet-iből, merlot-jából kissé hiányoljuk ugyan a kraftot és a korábban oly jellemző finom animalitást, de a lényeg nem is ez. Hanem, hogy végre itt van, ami után annyira epekedtünk: a 2000-es Duennium.

Tokajilag még mindig 1999-ben élünk. A megállapítás sarkos: 2001-ről bizonyosan nem fogunk sokat értekezni a későbbiekben sem, a 2000-es klasszisok meg részben még nem kerültek piacra. Ennek okán mit tehetnénk: kellő alázattal dicsérjük a Disznókő és a Chateau Dereszla 2000-es sokputtonyosait, az Oremus kevésputtonyosát és - főként - birtokválogatott szamorodniját, meg hát a 99-eseket. Szinte mindet, a Hétszőlőtől a Pajzosig, déltől északig. Kiemelten Szepsy Istvánét, amelynek kóstolása a viharos 2005-ös esztendőben a legkedvesebb élményünk volt. És jelzünk egy kicsit előre is. Az Oremus 2000-es öt- és hatputtonyosa egyaránt lenyűgöző, ha kijönnek, vegyék, kóstolják, igyák, amíg lehet. És hát még egyszer Szepsy Istvánról: a 2003-as cuvée szerintünk jobb, mint bármelyik elődje.