Csányi és Demján megküzdhet a multikkal Ferihegyért
A várakozásoknak megfelelően az összes jelentős cég beadta nem kötelező érvényű ajánlatát az ÁPV Rt.-hez a Budapest Airport (BA) Rt. privatizációjának első fordulójában. Egyedül a brit Terra Firma nem juttatta el dokumentációját a tegnap délben lejárt határidőig. A vagyonkezelő várhatóan augusztus 25-én sorra kerülő igazgatósági ülésén dönt arról, hogy a kilenc jelölt közül kit enged a második fordulóba.
Az ÁPV nem mulasztotta el jelezni: az értékelési feltételeket úgy állította össze, hogy a második fordulóba csak a stratégiai, fejlesztési tervek, pénzügyi források megalapozottsága, az iparági tapasztalat, a munkavállalókkal kapcsolatos vállalások, a nemzetbiztonsági szempontok alapján legmegfelelőbb, kisszámú pályázó jusson tovább.
A kiválasztott cégek november 2-áig adhatják be jogilag kötelező érvényű ajánlataikat. Ha ez a menetrend nem módosul, akkor már az idén lezárhatják a tranzakciót, és a költségvetés legalább 180-200 milliárd forintnyi bevételhez jut.
A versenyzők között szerepel a Demján Sándor érdekeltségébe tartozó Euroinvest és Trigránit, az OTP, a Mol, valamint a velencei repülőteret üzemeltető társaság alkotta konzorcium, amelyet Demján korábban nemzeti tőketársaságnak nevezett a Világgazdaságnak nyilatkozva. A konzorciumnak meg kell küzdenie az Abertis Grouppal, a BAA-Wallisszel, a Copenhagen Airportsszal, a Ferrovial Aeropourtosszal, a Fraport-Deutsche Bankkal, a Hochtief Airporttal, a Macquarie-val és a Tav Tepe-Akfen-Vie Yatirim Yapim Ve Isletme Anonim Sirketivel.


