Dugóhúzó extra: három pár, három remek

Megint rendhagyó kóstoló tapasztalataival szembesítjük az olvasót. Legutóbb Lőrincz Györgyöt verettük meg holmi chilei nagyágyúkkal - a Casa Lapostolle Cuvée Alexandre szériájának darabjaival -, most pedig az alkalmat megragadván kiragadtuk kontextusából háromfajta két-két borát és párban megversenyeztettük őket. Tettük ezt úgy, hogy az utóbbi időben általunk kissé elhanyagolt pincék jussanak most szerephez. A fentiek annyiban pontosítandók, hogy a két-két fajtabort egy olyan cuvée két borával tetéztük, amely házasítás szinte csak hazánkban lehetséges. Ki másnak jutna eszébe, hogy összeházasítsa a tüzet a vízzel, Bordeaux-t Bourgogne-nal?

Menjünk sorjában. A zweigeltről sokáig azt gondoltuk, nincs mit gondolni róla: olyan fajta ez - hajtogattuk -, amelynek híg borai iszákosok poharaiba valók. Mígnem jött a Vylyan és az 1998-as évjáratban olyan reserve-et prezentált, hogy minden borbarát füle kettéállt. Szomszédolás közben megtudtuk, hogy a Vylyan-siker nem áll árván a széles világban, minthogy sok osztrák mester echte klasszisokat készít a lesajnált fajtából. Utóbb mégis csend lett. A Vylyan nem nagyon ismételt, más alig próbálkozott - vagy ha mégis, teljesítménye nem visszhangzott -, ám végre ideje jelentenünk: beköszöntött megint a Kánaán. Mostanság tucatnyi pince - felük soproni - hódítana e műfajban, mi azonban két ígéreteset pécéztünk ki csupán.

A Vylyan és a pár éves pauza után ismét emelkedő egri Vincze Béla csatáját előbbi nyerte. A 2003-as villányiról csak jókat tudunk mondani: csillogó rubintos színt, gyümölcsös és fűszeres illatokat, hasonló zamatokat és száraz, mégis kedves lecsengést találtunk benne. A maga műfajában klasszis - szögeztük le. Vincze Arcanum-sorozatba tartozó munkája is szép, sűrű, likőrös illatokkal indult, ám csakhamar megjelent benne valami boridegennek vélt, nehezen meghatározható jegy, majd az ízeit minden mást elnyomva uraló savak végképp elbillentették egyensúlyát.

A következő párban két cabernet sauvignon feszült egymásnak. Bizony: mára oda jutottunk, hogy a korábbi őrület után alig iszunk-kóstolunk mezei cab. sauv.-okat. Most megtettük: Malatinszky Csaba 2003-as Noblesse-ét Thummerer Vilmos egy évvel korosabb "sima" CS-e próbálta legyűrni, hiába. Érdekes, hogy mindkettőnek halványabb a színe - jegyeztük fel meglepetten, a zweigeltes előzményekre utalva. A Malatinszky illata is visszafogottnak mutatkozott - hideg világ, állapítottuk meg -, ám amint lassan nyílni kezdett, bőven találtunk benne értékeket, főleg fűszer-föld-dohány vonalon. Ízében még többet nyújtott, és jó sok tannint is, de nem durvát, hanem olyat, amelyről elhisszük, néhány hónap alatt belesimul a matériába. Thummerer cabernet-je ehhez képest rőtes színt mutatott, mintha nem három, de jóval több esztendőt ért volna meg a bor becsületben. Egyéb baja nem sok volt: fűszerek ízben és illatban, vegetális beütések, jó kis epres egriség igyekezett meggyőzni bennünket. Annyira sikerült neki, hogy megdicsérjük, ám anynyira nem, hogy jobban szeressük, mint riválisát.

Végül jöhettek a pinot-val házasított cabernet-k. Ezen a porondon Malatinszky Csaba és Bock József küzdött. A Cabernoir és a Royal Cuvée is klasszikus, másfél évtizede ismert márka. Ezúttal egy kölyök, 2003-as Cabernoir és egy korosabb, 2000-es Royal igyekezett kitárulni. Az eltérés oka: Bock mester mindig később viszi piacra nagy borait, mint társai, így ezek az évjáratok aktuálisak. Mit ad isten, megint Malatinszky nyert. Ehhez tökéletes egyensúly kellett, a fajták mintaszerű egymásba simítása - a bort kóstolva aligha jutna bárki eszébe a fentebb elővezetett tűz/víz paradoxon -, a gyümölcsök, a föld, no meg a mintaszerűen hosszú és vonzó lecsengés. Jónak találtuk a Royalt is - sőt, volt, aki a 90 pontot sem sajnálta tőle. Képzeletbeli szemére legfeljebb robusztusságát hányhattuk, likőrös, rumos, gyümölcsös, füstös jegyeit ellenben érdemeként könyveltük el. Mint egyikünk fogalmazott: "Változunk. Néhány éve még nagyon szerettem volna ezt a bort."