BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egymilliárdért fejleszt a Karsai

Közel egymilliárd forint értékű beruházást indított Tiszaújvárosban a Karsai Holding Rt., a társaság egy új műanyag-feldolgozó üzemet épít. A cég kéthektárnyi területet vásárolt meg a tiszaújvárosi Inveszt Rt. ipari parkjában a település határában, ahol első ütemben egy ötezer négyzetméteres csarnokot építenek fel - közölte kérdésünkre Karsai Béla, a Karsai Holding elnöke. Az építkezés már folyik, s a tervek szerint év végéig a gépek telepítése is befejeződik, a termelés pedig 2006 elején indulhat el.

A Karsai Holding a csarnok építésére mintegy 500 millió forintot fordít, a gépsorok beszerzése és telepítése pedig további mintegy 450 millió forintba kerül. Az új gyárban az indulást követően mintegy 50 főt foglalkoztatnak. Az üzemben fröccsöntéses technológiával műanyag alkatrészeket készítenek majd különféle autóipari, elektronikai és háztartási eszközökhöz, amelyeket elsősorban a régióban tevékenykedő vállalatoknak értékesítenének. A tervek szerint a termelés felfutását követően az egyébként a Karsai Plast Kft. fióktelepeként működő gyár fejlesztése folytatódhat; az épülő csarnokot később tízezer négyzetméterig lehet majd bővíteni.

Ezzel párhuzamosan a Karsai Holding a romániai Szentegyháza mellett is fejleszt, ahol tavaly kezdett egy új üzem építésébe. A beruházás keretében a cég egy 3500 négyzetméteres új gyártócsarnokot létesített, amelynek építése, valamint a termeléshez szükséges gépek beszerelése együttesen mintegy 500 millió forintba került. Az üzemben fröccsöntött gyógyszeripari, kozmetikai és élelmiszer-ipari csomagolásokat készítenek, valamint összeszerelési tevékenységet végeznek majd. A Karsai Holding 1999-ban alapította romániai leányvállalatát Karsai Hargita Plast Kft. néven. A cég tavaly mintegy 800 ezer euró forgalmat ért el, az új üzem átadása eredményképpen pedig 2006-ban 1,5-2 millió euró közé emelkedhet az árbevétele.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.