Többen is érdeklődnek a Danubius Rádió megvásárlása iránt - tudta meg a Világgazdaság. Piaci információink szerint a tulajdonos Advent International (AI) kockázatitőke-társaság intenzív tárgyalásokat folytat az egyik legnagyobb adóként nyilvántartott országos kereskedelmi rádió értékesítéséről.
Nagy Tamás, az Advent International magyarországi vezetője nem titkolta: a közelmúltban többször is megkeresték őket, 3-4 stratégiai befektető is érdeklődött, az Advent azonban konkrét tárgyalásokat nem folytatott az ügyben. Nagy Tamás nem kívánta megnevezni a Danubius iránt érdeklődő cégeket, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kockázatitőke-társaságok médiabefektetéseik esetében általában 3-4 évre terveznek. Így a 2003. májusi akvizíciójuk után várhatóan újabb jelentkezők is akadnak majd a jövőben a rádióra.
Az AI az idén több médiaérdekeltségétől is megvált: az év elején értékesítették a nemzetközi kábel- és műholdas adókat elosztó Zone Visionben lévő részesedésüket, májusban pedig eladták a piacvezető holland rádiót, a Radio 538-at a Big Brother című valóságshow-t megálmodó John de Mol tulajdonában lévő Talpa Radio Internationalnek.
A kockázatitőke-társaság még 2003 júniusában vásárolta meg 30 millió euróért a GWR csoport három magyarországi érdekeltségét. Százszázalékos tulajdonrészt szereztek a Danubius Rádióban, 24 százalékban tulajdonosává váltak a fővárosi fiatalokat megcélzó Roxynak, és 100 százalékban megszerezték a két rádióállomás médiaértékesítési és marketingtevékenységét ellátó Danubius Sales House-t (DSH). A cég egyébként már 1995 óta jelen van Magyarországon, azóta befektettek az Euronetbe, az Elenderbe, a Synergonba is.
A Danubius megvásárlása óta eltelt időben több jelentős változás is történt a rádió életében. Tavaly év végén távozott az adó menedzsmentje Fischer Andrással, a DSH, egyben a Danubius Rádió korábbi elnök-vezérigazgatójával az élen. Helyét azóta Mark A. Hope tölti be. Időközben a verseny is megélénkült a két legnagyobb hallgatottságú és árbevételű rádió, a Sláger és Danubius között. Tavaly év végére a Danubius első számú célcsoportjában, a 18-49 évesek körében minimálisra csökkent a két adó közötti különbség, amely azóta is hasonló szinten mozog, miközben például 2001-2003 között a közönségarányokat tekintve a Danubius szinte végig 5-12 százalékkal vezetett az említett korosztályban. A Sláger megerősödött pozícióját mutatja az is, az idei év első felében jelzésük szerint 16 százalékkal, 2,13 milliárd forintra nőtt az árbevételük az elmúlt év hasonló időszakához képest. A Danubius az idei első fél évre vonatkozóan mindössze annyit jelzett, hogy 10,5 százalékkal nőttek a bevételeik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.