A lakásárak esésében bíznak a GKI Rt. és az AL Holding felmérése során megkérdezettek, de szakértők szerint tömegesen erre legkorábban csak a jövő év közepén kerülhet sor. Érdekes módon a Pest megyei ingatlanárak várható növekedése a legtöbb esetben meghaladja a fővárosra jellemző értékeket. A két társaság az idei második negyedéves piaci változásokat mérte fel, és most tette közzé az összegzést.
Ez év első felében 11 százalékkal több új lakást adtak át, mint egy évvel ezelőtt, a lakásépítési engedélyek száma viszont 10,5 százalékkal csökkent. Budapest súlya az új lakások piacán tovább nőtt. A lakásépítést erőteljesen befolyásolja az állami támogatáspolitika. A Fészekrakó program beindítása, a szocpoltámogatás összegének jelentős emelése, a közalkalmazottakra is kiterjesztett állami kezességvállalás jó irányú lépések, de hatásuk egyelőre nehezen bontakozik ki.
Akar László, a GKI vezérigazgatója úgy vélte: az eddigi tapasztalatok alapján a Fészekrakó program viszonylag kis pótlólagos keresletet generált. A piacon általános várakozás érezhető e program feltételeinek puhítása (elsősorban a korhatár emelése) iránt, ez azonban még várat magára. Az önkormányzati bérlakásépítés a két-három évvel ezelőtti kisebb fellendülés után az idén várhatóan visszaesik. Ennek elsődleges oka, hogy a kormányzati lakáskoncepció ezen a téren ismét változott: az erre rászorulók helyzetét immár nem új bérlakások építésével, hanem elsősorban a lakhatási támogatások révén kívánják javítani. A kormányzat által tervbe vett általános forgalmiadókulcs-csökkentés a megkérdezett ingatlanos cégek szinte egyöntetű véleménye szerint ugyan némileg mérsékli a vásárlók terheit, de nem ad lökést a piacnak.
Illy Péter, az AL Holding vezérigazgatója a fejlesztői oldal képviseletében kiemelte: a forgalmazók a fővárosban és vidéken is jelentős, a fejlesztők viszont valamivel kisebb mértékű túlkínálatról, vidéken közel egyensúlyi piacról számoltak be. Az új lakások esetében némileg kedvezőbb piaci folyamatok érzékelhetők, mint a használt lakások esetében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.