Leépít a Svenska Cellulosa
A Svenska Cellulosa AB, Európa legnagyobb papírzsebkendő-gyártója megválik 3600 munkatársától. Az alkalmazotti gárda hét százalékára kiterjedő elbocsátást az kényszeríti ki, hogy az óriási kínálat lenyomta az eladási árakat. A csoport 17 százalékkal (350 ezer tonnával) csökkenti a hullámkarton és 7 százalékkal (100 ezer tonnával) a papírzsebkendő gyártását. A 4,9 milliárd koronába (650 millió dol-lárba) kerülő hatékonyságjavító csomagtól 2007-től évi 1,55 milliárd korona megtakarítást vár az SCA - jelentette be Jan Astrom vezérigazgató. A megszorítások főként a csoport nyugat-európai egységeit érintik - válaszolt lapunknak Peter Nyquist, a cég elnökhelyettese.
Az SCA-nak két kft.-je van Magyarországon, az egyik higiéniai termékeket, a másik csomagolóanyagokat gyárt. Utóbbi ügyvezető igazgatója, Máté Csaba érdeklődésünkre elmondta: cégük az idén a tavalyival azonos kereslettel találkozik, de az előző években 20-50 százalékos volt a bővülés. Egyes vevőiknél árat is kellett csökkenteni. Az árbevétel 2004-ben és 2005-ben is 6-6 milliárd forint, az üzemi eredmény viszont 3-400 millióról 200 millióra esik. Elbocsátás nem lesz. (VG)


